Az ATP-versenyen Federer játszi könnyedséggel ütötte be magát a döntőbe. Mahut, Nieminen és Davydenko legyőzése mellett, Juzsnyijjal nem kellett szembeszállnia, mivel az orosz visszalépett a 3. fordulót megelőzően.
Del Potro is viszonylag könnyen vette az akadályokat. Egyedül az első körben Llodra ellen kellett lejátszania a harmadik szettet. Ezt követően két szettben verte Becket, Troickit, végül az elődöntőben Berdychet.
A vasárnap délutáni meccsen az argentin az első szett elején kétszer is elvesztette adogatását, Federer pedig szinte hibátlanul játszott. 5-0 után Del Potrónak nem volt esélye visszakapaszkodnia a szettbe, ami végül 6-1-el zárult.
A második játékrészt a dél-amerikai kezdte, s jól tartotta magát – egészen 2-2-ig. Federer breakelni tudott, s ezt az előnyt már nem adta ki kezéből. 5-4-nél a svájci az első elrontott szett-labdáját követően, a másodikat értékesítve életében másodszor nyerte meg a rotterdami küzdelemsorozatot.
Federer 71. (!) ATP-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben.