Sport

A gólkirályi cím kötelez

Sofron István igazán idén robbant be az osztrák jégkorong ligába, a szélső 31 találatával nemcsak gólkirálya, hanem a liga egyik legjobbja is lett  alap, és középszakasz meccsei alapján.

Kifejezetten örült annak, hogy végül az Olimpija Ljubljana ellen kezdik a play-offot, bár számít arra, hogy fokozottan fognak rá figyelni a szlovén bekkek. Egyáltalán nem kertelt, őszintén válaszolt arra, amikor arról kérdeztük, hogy a nyár folyamán nem sok hiányzott, hogy elhagyja nevelő egyesületét.
–   Mindenképpen pozitívnak értékelem az elmúlt hónapokat, hiszen az elvárt és az előre kitűzött célokat messzemenően túlteljesítettük. Sok olyan meccset meg tudtunk nyerni – többek között Salzburgban – amelyeket korábban nem. Talán nem szereztünk még ennyi pontot a bajnokságban, és nem nyertünk ennyi meccset, mióta a ligában játszunk. Reméljük azt, hogy ezt a formát át tudjuk menteni a play-offra is, az nagyon szép és jó, hogy ezeket az eredményeket elértük, de a múltból nem lehet megélni, és mennünk kell előre. A soron következő meccseket, pedig minél kevesebb vereséggel behúzzuk, és túllépünk a Ljubljanán. Az elején szerencsére jöttek a gólok, és a pontok, persze én is figyeltem, hogy hányadik helyen állok, őszintén ki ne figyelné. A jövőm szempontjából ez egyáltalán nem mindegy, de semmi mást nem tettem a jégen, csupán a dolgomat végeztem, próbáltam azt játszani, amit tudok. Igazából semmi olyan pluszt nem vállaltam, amely negatív irányba vitte volna ezt a teljesítményt, remek társakkal játszom együtt, legalább hetven százalékban nekik köszönhetem, hogy elértem ezt az eredményt. Annyiban örültünk a Ljubljanának, hogy talán könnyebb ellenfelek, mint egy osztrák csapat, hiszen azokat jobban segíti a liga, vagy esetleg a bírók. Most ezt nem mondhatjuk el, hiszen egy szlovén csapat ugyanolyan kívülálló az osztrák pontvadászatban, mint mi. Ellenük van igazi sanszunk, esélyesként megyünk bele ebbe a párharcba. Ha visszagondolok arra, hogy nyáron elmehettem volna, úgy érzem nem döntöttem rosszul, hogy maradtam, mert sikerült elérnem olyat, amire nem számítottam. Nagyon jó szezon után, közben vagyok, a csapat is nagyszerűen teljesített, így biztos, hogy ezek az eredmények a jövőbeni céljaimat tovább segítik. Nem lesz könnyű, mert mi is figyeljük azokat a játékosokat, akik több pontot termelnek, biztos vagyok benne, hogy figyelni fognak arra, hogy ne tudjak könnyen helyzetbe kerülni, persze ez nem jelenti azt, hogy ez sikerülni is fog nekik. Mindent megteszek, hogy gólokat lőjek, és túljárjak az eszükön.     

Ajánlott videó

Olvasói sztorik