Sport

Sztárparádé ingyen

Az olimpia évében szokatlanul népes és rangos mezőny indul a hagyományos budapesti évadnyitó fedettpályás öttusaversenyen.

A sokéves múltra visszatekintő 26. budapesti viadalt szombaton és vasárnap rendezik, a szokásosnál jóval nagyobb létszám jelzi, hogy a londoni olimpia évében minden versenyzési lehetőség kiemelt jelentőségű.

Igaz ez az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatba nem tartozó budapesti versenyre is, amelyet speciális, fedettpályás volta és a korai időpontja miatt a nemzetközi öttusacsalád nagyon kedvel.

A magyar öttusa válogatott, benne az országnak kvótát szerzett két női (Kovács Sarolta, Tóth Adrienn), illetve a két férfi (Marosi Ádám, Kasza Róbert) versenyző a verseny előtt tudta le a már hagyományosnak mondható barcelonai edzőtábort.

Mivel még az alapozás zajilk, a hétvégi viadalra nem készültek külön, ezúttal a magyar öttusázók szótárában amúgy nem szereplő “a részvétel a fontos” mottó ideiglenesen bekerült.

“Nincs elvárás senkivel szemben, ezúttal az a lényeg, hogy versenyezzenek egyet” – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az esemény sajtótájékoztatóján. A magyar női élversenyzők közül ketten, Gyenesei Leila és Tóth Adrienn kisebb betegséggel bajlódtak.


A tavalyi váltó-világbajnok hölgyek, a remek évet záró Kovács Sarolta,
illetve
Tóth Adrienn és Gyenesei Leila

A korábbi évekhez képest ugrásszerűen megnőtt az idei résztvevők száma, az olimpia miatt megnőtt a versenyzési igény a nemsokára folytatódó olimpiai kvalifikációs VK-sorozat előtt. A két-két női és férfi kvóta mellé továbbiakat is gyűjthetnek a magyarok.

Londonban két női és két férfi versenyzőnk indulhat, ha további versenyzők szereznek indulási jogot, a szakvezetés, illetve a Magyar Öttusa Szövetség dönti el, kiknek szavaznak majd bizalmat az ötkarikás játékokon.

Tavaly a hölgyek 21 fős mezőnyében lett ezüstérmes Kovács Sarolta, Gyenesei Leila pedig harmadik, szombaton bőven 40 felett lesz a létszám. A férfiaknál 60 indulóra számítanak, 2011-ben Tibolya Péter 35 versenyző közül bizonyult a legjobbnak.

A lövészetben egy fejlesztett, nemcsak a találat meglétéről, de annak hollétéről is információt adó táblára lőnek.

26. Budapesti Fedettpályás Öttusaverseny
Helyszínek:
vívás FTC kézilabda csarnok, 1101 Vajda Péter u. 48.

úszás FTC uszoda, 1101 Vajda Péter u. 48.
lovaglás Nemzeti Lovarda, 1097 Kerepesi út 7.
kombinált szám SYMA Csarnok, „A”csarnok, 1143 Dózsa Gy. út 1-3.

A verseny mindkét napjára ingyenes a belépés.

Időrend, szombat:
női vívás                               08:00–12:00
férfi úszás                              12:00–12:30
női úszás                                13:30–14:00
férfi vívás                               14:00–19:30
női lovaglás                             16:00–18:30
Vasárnap:
férfi lovaglás                          09:00–12:00
női kombinált szám                14:00–15:30
férfi kombinált szám              15:30–17:00
Eredményhirdetés 17:15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik