Sport

Sille: A meccsek a jégen dőljenek el!

Sille Tamás a SAPA Fehérvár AV 19 csapatkapitánya az EBEL play-offjáról, valamint az Olimpija Ljubljana „furcsa lépéséről” is szólt a fehérvári gárda pénteki sajtótájékoztatóján.

Ragyogó szezont futott, a rutinos, és 42 évében járó bekk, akiről az idény elején még az a hír járta, hogy csupán a fehérváriak farmcsapatában fog játszani, és ott fogja segíteni Kóger István vezetőedzőt. Aztán kiderült, hogy erről szó sincs, a hátvéd mérkőzésről mérkőzésre egyre letisztultabb játékot produkált, és bizony sok fiatal megirigyelhette munkabírását.  

–    Azt nem tudta senki még idény elején, hogy milyen szerepet fogok betölteni, de rendkívül örülök annak, hogy tudtam érvényesülni, és segíthettem a csapatnak. Jól bírom szerencsére, kerülnek a sérülések, nem érzem azt, hogy fáradt lennék. Nekem egy nagy lökést adott, hogy játszhatok ebben a bajnokságban, igazi kihívást jelentett, én, pedig szeretem a kihívásokat. – mondta nevetve.

–     Sikeres alap, és középszakaszt zártunk, azokat az elvárásokat, amelyeket kitűzött a vezetőség azt hiszem maximálisan teljesítettük. Mindenki elégedett lehet. Egy hosszú bajnokságban lehet veszíteni, ott még megengedhető egy-két kihagyás, ám a rájátszás éles szakaszában ez már végzetes. Természetesen minden megteszünk annak érdekében, hogy továbbjussunk ebből a párosításból. Örülök annak végül is, hogy a szlovén csapattal kerültünk össze, bár nem tartom őket gyenge ellenfélnek, mert itt, ebben a bajnokságban nem beszélhetünk gyenge csapatról, de talán jobban jártunk, mintha a Salzburg, vagy netán a Klagenfurt ellen kellene jégre lépni. Kétségtelenül nem egyszerű, mert itt már nem választhatunk ellenfelet, bár a Ljubljana megpróbálkozott ezzel… Visszatérve a két osztrák csapatra talán annyival lett ezzel könnyebb a helyeztünk, hogy a szlovén vetélytársunknak talán nem lesz akkora „hátszele”, mintha ellenük játszanánk. Igazából mi nem számolgattunk, nem gondolkodtunk azon, hogy ki lenne jó, illetve kivel nem kellene játszani, bár tényleg sokáig úgy nézett ki, hogy a Klagenfurt lesz az ellenfelünk. Mi ellenük is ugyanúgy teljes erőbedobással küzdöttünk volna, mint ahogy fogjuk ezt tenni vasárnaptól. Talán nem kellett volna ennyire kirívóan kikapnia az Olimpijának, annak ellenére, ahogy a nyilatkozataikat olvassuk, nekik még így is megérte. Jogosnak tartom a büntetésüket, nem fordulhat elő a ligában, hogy valaki teljesen nyíltan felad egy meccset. Bár a büntetés a játékukon nem hiszem, hogy változtatni fog. Más kérdés, hogy a fordulóban volt még egy furcsa eredmény, a Bécs és a Jesenice összecsapásán. A meccseknek véleményem szerint azonban a jégen kell eldőlniük!  – fogalmazott határozottan a 120-szoros válogatott játékos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik