Sport

A Körmend Pakson, az Albacomp Kecskeméten kapott ki

Két meglepetés is született a férfikosárlabda-bajnokság szombati játéknapján. Az Albacomp rövid időn belül harmadszor kapott ki.

A bajnokság korábbi listavezetője, az Albacomp az elmúlt fordulóban hazai pályán kapott ki a Falcótól, korábban pedig Sopronban is vesztesen hagyta el a parkettet, javítania kellett hát Dzunics mester csapatának.

Csakhogy a Kecskemét jó formában van, még akkor is, ha a négy közé jutás már bravúr lenne részükről, és ahhoz az ellenfeleknek is sűrűn kellene botlaniuk. A Kaposvár több mint 40 pontos legyőzése persze lendületet adhatott a kecskemétieknek, akik az első két negyedben sokkal pontosabban játszottak, ennek megfelelően tízpontos előnyt halmoztak fel, sőt. Wittmann Krisztián és Djerasimovic vezérletével ezt az előnyt a harmadik negyed elején még egy kicsit növelni is tudták.

Később rákapcsolt az Albacomp, kijött, hogy erőnlétileg jobb állapotban vannak, a KSE pedig elfáradt. Ennek az lett a következménye, hogy két perccel a vége előtt 71-71 állt az eredményjelzőn. A végét azonban jobban bírta idegekkel a jól küzdő Kecskemét és megnyerte a rangadót.

Visszatérhetett sérülését követően a Paks csapatába Lorenzo Williams, és ha már így tette, vezéregyéniséggé lépett elő a tabellát vezető Körmend ellen. 23 pontja volt az alapja annak, hogy az edzőt váltó Atomerőmű ismét halasson magáról.

A bajnok Szolnok nagyon magabiztos volt Nyíregyházán, a Sopron pedig a sérülésektől tizedelt Szegedet verte. A Jászberény kiesési rangadót nyert Zalaegerszegen.

Eredmények – férfi kosárlabda NB I.
Kecskeméti KSE – Albacomp 80-75 (19-17, 29-21, 10-16, 22-23)
A legjobb dobók: Djerasimovic 25, Wittmann 20, Vukadinov 10, illetve Hollis 21, Simon 15, Keller 12, El-Amin 11
Nyíregyháza – Szolnoki Olaj 71-104 (18-27, 18-17, 15-26, 20-24)
A legjobb dobók: Fields 18, Sitku 15, Kandic 12, illetve Gay 22, Báder 19, Mills 15, Nikolov 12
Soproni KC – SZTE Szedeák 85-67 (24-15, 19-18, 23-15, 19-19)
A legjobb dobók: Thomas 26, Rubin 21, Egemonye 14, Molnár 12, illetve Levy 20, Dukic 14, Tanács 12
Paks – Körmend 85-64 (18-16, 24-16, 24-20, 19-12)
A legjobb dobók: L. Williams 23, Kovács Á., Vojvoda 13-13, Tóth Á., Morgen 10-10, illetve Townes 19, Bell 14
ZTE-Zalakerámia – Jászberény 88-96 (25-12, 18-30, 19-22, 26-32)
A legjobb dobók: Gáspár 23, Withworth 22, Grimm 15, illetve Austin, Hodges 22-22, Dramicanin, Horti 18-18

Ajánlott videó

Olvasói sztorik