Sport

Nagy ünnepre készül a magyar judo

2012. február 11-én és 12-én olimpiai kvalifikációs viadalra kerül sor Budapesten: a Körcsarnokban a 49. Hungária Női Judo Világkupa résztvevői lépnek tatamira.

A rangos tornán a hazai legjobbak mellett a nemzetközi mezőny kiemelkedő alakjaival is találkozhatnak a sportbarátok, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek sora lesz az indulók között. A belépés díjtalan, s a rendezők több meglepetéssel is szolgálnak a Körcsarnokba látogatóknak.

A 49. Hungária-kupa első versenynapján, 2012. február 11-én szombaton a három alacsonyabb súlykategória (48, 52, 57 kilogramm) indulói lépnek tatamira. A torna második napján, február 12-én vasárnap a másik négy súlycsoport (63, 70, 78, +78 kg) küzdelmeire kerül sor. A program mindkét napon 10 órakor kezdődik, az éremért zajló mérkőzések délután 16 órakor rajtolnak.

2006 óta minden páros évben a hölgyek, páratlan években pedig a férfiak csatáznak Vk-érmekért a tekintélyes múlttal büszkélkedő budapesti Hungária-kupán. Az idén a hölgyeken a sor, a torna rangját emeli, hogy a budapesti viadal is része a londoni olimpia kvalifikációs sorozatának.

Akik főszereplők lehetnek
Baczkó Bernadett (63 kg, világranglistás helyezése: 55.)
Joó Abigél (78 kg, világranglistás helyezése: 5.)
Karakas Hedvig (57 kg, világranglistás helyezése: 12.)
Maros Barbara (52 kg, világranglistás helyezése: 69.)

A szombati megnyitó ünnepségre neves közéleti személyiségeket várnak a szervezők, a „vendéglátók” között lesznek a magyar judo legeredményesebb versenyzői, olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, érmesei. Az idei Hungária-kupának két olimpikon lesz a háziasszonya, a kétszeres világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes, Európa-bajnok Mészáros Anett, illetve a vb-bronzérmes, háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki Éva személyében.

Miközben a Körcsarnokban a Hungária-kupa küzdelmei zajlanak, a magyar férfi válogatott tagjai az ausztriai Világkupa-viadalon szerepelnek majd. A oberwarti versenyen történtekről „forró dróton” értesülnek a Körcsarnokban helyet foglaló nézők is.

Magyar női dobogósok a Hungária-kupán

ARANYÉRMES (4)

Baczkó Bernadett (2006, 57 kg)
Pekli Mária (1996, 56 kg)
Gránicz Éva (1996, +72 kg)
Nagy Zsuzsanna (1992, 61 kg)

EZÜSTÉRMES (5)

Szabó Brigitta (2006, 63 kg)
Nagy Viktória (2001, 52 kg)
Pekli Mária (1993, 56 kg)
Király Anita (1993, 66 kg)
Király Anita (1992, 66 kg)

BRONZÉRMES (11)

Baczkó Bernadett (2008, 57 kg)
Mészáros Anett (2008, 70 kg)
Mészáros Anett (2006, 70 kg)
Szabó Brigitta (2002, 57 kg)
Till Barbara (1998, 52 kg)
Vészi Klára (1997, 52 kg)
Pekli Mária (1995, 56 kg)
Gránicz Éva (1995, +72 kg)
Vészi Klára (1993, 48 kg)
Parragh Katalin (1992, 52 kg)
Pekli Mária (1992, 56 kg)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik