Sport

Kimászni a gödörből

Káldor András

2012. 02. 03. 15:44

A vasárnapi RK Zajecar elleni KEK nyolcaddöntő első mérkőzésén szeretne javítani negatív szériáján az Alcoa FKC csapata.

Korábban a témában:

A negatív széria kellős közepén van az Alcoa FKC csapata, hiszen zsinórban négy vereség, és egy döntetlen, valamint Mihály Attila vezetőedző leváltása volt az elmúlt néhány hét mérlege. A Dunaújvárosban elszenvedett fiaskó után ideiglenesen Siti Bea kezébe került a karmesteri pálca, ő azonban kijelentette, hogy nem vágyik hosszabb távon vezetőedzői babérokra. A fehérvári csapat pénteken megtartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Balássi Imre klubelnök a jövő héten véglegesen dönteni akar, így az is elképzelhető, hogy már a frissen kinevezett szakember ülhet le az RK Zajecar elleni visszavágón a fehérvári kispadra. Addig azonban vasárnap a KEK nyolcaddöntő első mérkőzésen kellene helytállniuk a roppant kemény kézilabdát játszó, és a szerb bajnokság egyeduralkodójának számító együttessel szemben Tilinger Tamaráéknak. „Most megmutatjuk, hogy nem az az igazi arcunk, amelyet az utóbbi időben mutattunk, mély gödörből kell kimásznunk. Nem hiszem, hogy olyan eredmény születne, amely után lefutottá válna a visszavágó.” – mondta határozottan az irányító.
Siti Bea mindenesetre felhívta a figyelmet arra, hogy a szerbek agresszív védekezésen alapuló hatos falat védekeznek, rendkívül jó fizikai adottságaik vannak, akár a nemzetközi élvonallal is felvehetik a versenyt. A papírforma ugyan nem a fehérváriak mellett szól, de a sportban már történtek apróbb csodák, erre törekednek most ők is.
Az RK Zajecar csapatának legfőbb támogatója a város polgármestere, aki éppen a gazdasági válság kezdetén gondolta úgy, hogy egy erős csapatot verbuvál. A leáldozóban levő addigi szerb klubcsapatok, a Buducsnoszt Podgorica, valamint a Knjaz Milos együtteseiből több játékost szerződtettek, és akkor tért vissza szülővárosába az Alcoa FKC-t három évig erősítő Sladjana Djeric is. A hálóőr amúgy az idei szezon kezdetén állt tovább, jelenleg a német Trierben véd. Így talán nem véletlen, hogy egymás után három bajnoki aranyat nyertek. A vendégcsapat az eddigi gyakorlattól eltérően nem a fogadó csapaton keresztül intézte szállását, így a Zajecar Velencén egy négy csillagos szállodában lakik majd, terveik szerint, pedig szombaton délután edzenek a Köfém csarnokban – persze, ha az időjárás nem szól közbe, mivel autóbusszal vágtak neki a közel hétszáz kilométeres útnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.