Sport

Gyurtára szavaztak a legtöbben

Gyurta Dánielt választották az elmúlt esztendő legjobb sportolójává a Samsung Magyarország szavazásán.

Az elektronikai cég sportportálján indított közönségszavazást, amelyen a 2011-ben 200 méter mellen világbajnok úszó a kajakos Kozák Danutát és a tornász Berki Krisztiánt megelőzve végzett az élen – derült ki a Samsung és a Magyar Olimpiai Bizottság keddi közös sajtótájékoztatóján.

Facskó István, a Samsung hazai leányvállalatának új elnöke elmondta, hogy húszéves múltra tekint vissza az együttműködésük a MOB-bal, s ezalatt az idő alatt példaértékű eseményeket szerveztek meg. Ennek folytatása a mostani közös kezdeményezés, amelynek során idén minden hónapban megválaszthatják a szavazók a legjobb sportolót.

Az első díjazott, Gyurta Dániel elmondta, hogy a március végéig tartó alapozás közepén tart. “Ebben az évben tényleg minden teljesen az olimpiáról szól, úgy érzem, éremesély van a kezünkben, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozott a 2004-es athéni játékokon ezüstérmes úszó.

A Samsung Mindenki olimpiája mottóval útjára indított kezdeményezése során kiválasztották azokat is, akik július 13-án Londonban részesei lehetnek az ötkarikás fáklyaváltónak. A cég hétköznapi hősöket keresett, olyanokat, akik életük során példamutatásukkal és tetteikkel is segítettek embertársaikon. Így esett a választás Fleck Annamáriára, Hardi Barnabás Gyulára, Kis Mirellára, Snow Andreára, Steinbach Évára, Tomán Edinára, Veres Richárdra és Vajgel Zitára, ők futhatnak majd Angliában az olimpiai lánggal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik