Az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének fináléja előzetesen abszolút kétesélyesnek tűnt. A fehérorosz Viktorija Azarenka bombaformában játszott Melbourne-ben, az elődöntőben a címvédő Kim Clijsterst győzte le és lett életében először Grand Slam-finalista.
Marija Sarapova is magára talált, a wimbledoni bajnok cseh Petra Kvitovát legyőzve jutott döntőbe.
A forma alapján talán Azarenka sikerére lehetett volna tippelni, de az óriási küzdő Sarapova ellen senki sem mehetett biztosra. A Rod Laver Arena közönsége viszont pontosan ezt látta, Azarenka 6-3-ra hozta az első szettet, aztán olyat művelt, amire senki sem számított.
Legkevésbé Sarapova, aki arra készült, hogy megpróbál egyenlíteni, ehhez képest Azarenka a második játszmát nullára nyerte, és 6-3, 6-0 arányban megnyerte élete első Grand Slam-versenyét, nem mellesleg hétfőtől átveszi a vezetést Caroline Wozniackitól a WTA-ranglistán.
Sarapova a mérkőzést követő díjátadó ceremónián megdicsérte Azarenkát, de jelezte, jön ő mg nyerni Malebourne-be.
Azarenka újonc győzteshez méltóan csetlett-botlott a színpadon.
“Játszunk mi még sok döntőt Marijával” – kezdte a beszédet az új világelső, aki ezután aprólékosan mindenkinek megköszönte a közreműküdést, kezdve a stábjával és a családjával, folytatva barátjával, ifjabb Szergej Bubkával, de nem felejtette ki a verseny összes közreműködőjét sem.
Vasárnap következik a férfi egyes fináléja, ahol elvileg gigászi csata ígérkezik Novak Djokovic és Rafael Nadal között.
Testmagasság/testsúly: 180 cm/60 kg
Ütőfogása: jobbkezes (kétkezes fonák)
Lakóhelye: Scottsdale, Egyesült Államok
profi játékos: 2003 óta
Jelenlegi világranglista-helyezése egyesben: 3.
Legjobb világranglista-helyezése egyesben: 3. (2011., szeptember 12.)
Tornagyőzelmei egyesben: 10, ebből 1 Grand Slam-torna (2012: Australian Open)
1. forduló: Heather Watson (brit) 6-1, 6-0
2. forduló: Casey Dellacqua (ausztrál) 6-1, 6-0
3. forduló: Mona Barthel (német) 6-2, 6-4
Nyolcaddöntő: Iveta Benesova (cseh) 6-2, 6-2
Negyeddöntő: Agnieszka Radwanska (lengyel, 8.) 6-7, 6-0, 6-2
Elődöntő: Kim Clijsters (belga, 11.), 6-4, 1-6, 6-3
Döntő: Sarapova 6-3, 6-0