Sport

Nem megy nyugdíjba Balzsay

Orvosai engedélyezték számára a felkészítő edzéseket, így - bár nem tökéletes az állapota - tavasszal már ringbe is lépne Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka.

Mint megírtuk Balzsay Károly nemrég még ökölvívó karrierjének feladásával foglalkozott. Novemberben még úgy fogalmazott: kínzó deréksérve miatt januárig még vár a pályafutását illető döntéssel, de jelenleg nem jók a kilátásai. Eljött a január és a WBA világbajnoka a Digi Sport mai Reggeli Start című műsorában úgy fogalmazott:  “Az orvosi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy nem tökéletes a helyzet, de gyógytorna és úszás mellett alkalmas a gerincem a profi élsportra”.

Bizakodjunk, hogy a nagyközépsúlyú világbajnoki címet tavaly augusztusban az ukrajnai Donyeckben megszerzett bokszoló dereka valóban alkalmas az élsportra. Mert az hagyján, hogy a címmeccs második menetében olyan ütést kapott jobb fülére, hogy maradandó, 10-15 százalékos halláskárosodást szenvedett. Azzal még csak-csak lehet bunyózni. de deréksérvvel az ember örülhet, ha fel tud állni a székből fájdalom nélkül…

Balzsay így verte a WBA címmeccsen Stanyslav Kashtanovot

Minden esetre jele állás szerint orvosai engedélyezték a világbajnok számára a felkészítő edzéseket, aki egyelőre úszik és konditermi edzéseket végez. “Én vagyok a világbajnok, mindenki engem akar legyőzni. Keresik a kötelező kihívómat. Bízom benne, hogy még tavasszal, május-június előtt címvédő meccset tudok vívni.” – mondta Balzsay.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik