Sport

Póta Georgina állva maradt

A legjobb 16 közé jutott a magyar klasszis az asztalitenisz Pro Tourt felváltó World Tour idei első állomásán, a budapesti Syma Csarnokban.

A már biztos olimpiai induló Póta Georgina a világranglistán 21. szingapúri Sun Beibei ellen nagy csatában, döntő szettben diadalmaskodott. A nyolcaddöntőben pénteken 13 óra 15 perctől a dél-koreai Szeo Hjo Von lesz az ellenfele.

“Korábban vertem már meg riválisomat, és ki is kaptam tőle, úgyhogy előzetesen 60-40 százalékban őt tartottam esélyesebbnek. Nagyon izgulós vagyok, és nem is nagyon szeretek itthon játszani, de most szerencsére el tudtam engedni magam, és a közönség bíztatása is sokat segített” – mondta boldogan a magyar játékos.


Lovas Petra
viszont simán kikapott az ITTF rangsorában második kínai Li Hsziao-hsziától úgy, hogy igazán csak a második szettben tudta megszorongatni kiváló ellenfelét. Lovas és Póta csütörtökön még a páros első fordulójában is asztalhoz lépett: a magyar kettős egy brazil riválist vert magabiztosan, és bejutott a legjobb nyolc közé.

A rendező jogán főtáblás Zwickl Dániel, Zombori Dávid kettős ugyan 0-2-ről még egyenlíteni tudott dél-koreai riválisával szemben, de végül a papírformának megfelelően már az első fordulóban kiesett a férfi párosok versenyében.

A férfiaknál már nem vagyunk versenyben egyéniben. A továbbjutáshoz a legközelebb a 36 éves Lindner Ádám állt a továbbjutáshoz: 1-3-ról egyenlítve döntő szettre kényszerítette az angol Andrew Baggaleyt, majd a hetedik játszmában 9-7-re is vezetett, végül azonban kikapott.

A világranglistán 220. Zwickl Dániel nyert egy szettet a rangsorban 12. kínai Chen Qi ellen, Kosiba Dánielnek ugyanakkor még ez sem jött össze az olasz Mihai Bobocicával szemben.

A Hungarian Openen – amelyen 51 ország mintegy 350 játékosa vesz részt – 35 ezer dollár pénzdíjat osztanak szét. A döntőket szombaton rendezik.

A korábbi magyar sikerekről ITT OLVASHATSZ, a sérült Jakab Jánossal készített interjúnkat pedig IDE KATTINTVA érheted el.

Eredmények – ITTF World Tour
Női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina – Sun Beibei (szingapúri) 4-3 (3, -11, 3, -6, 7, -8, 7)
Li Hsziao-hszia (Li Xiaoxia, kínai) – Lovas Petra 4-0 (2, 11, 7, 8)
Női páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Lovas Petra, Póta Georgina-Ligia Silva, Jessica Yamada (brazil) 3-0 (4, 4, 5)
Férfi egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Chen Qi (kínai) – Zwickl Dániel 4-1 (11, -15, 9, 11, 6)
Andrew Baggaley (angol) – Lindner Ádám 4-3 (-7, 5, 8, 9, -3, -4, 9)
Mihai Bobocica (olasz) – Kosiba Dániel 4-0

Férfi páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):

Li Sang Su, Seo Hjun Deok (dél-koreai) – Zombori Dávid, Zwickl Dániel 3-2 (11, 6, -8, -2, 7)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik