Sport

Brazíliából mindenki Európába jönne

A győri futsalosok vezetőedzője értékelte az eddig lejátszott mérkőzéseket és bemutatták a csapat új brazil játékosát is.

A Rába ETO Futsal Club új vezetőedzője Carlos Angulo, aki két hete dolgozik a játékosokkal, rövid sajtótájékoztatón értékelte az eddigi három mérkőzést. Véleménye szerint az első meccsen még kicsit döcögősen mentek a dolgok, hiszen nem volt elég idejük összeszokni, viszont a második megmérettetéssel már elégedett lehet, s a szerdai győzelemmel pedig úgy érzi, visszaállt a rend, s újra a tabella éléről várhatják a következő mérkőzést, melyet hazai környezetben, január 30-án rendeznek meg.

Bemutatták a csapat új játékosát: Carlos Eduardo Martins-t, akit mindenki csak Cafénak szólít. A fiatal brazil elmondta, hogy hazájából mindenki Európa akar jönni, így nagyon örül, hogy neki ez sikerült, szeretne bizonyítani az edzőnek és a klub vezetésének egyaránt, s reméli, hosszútávon számítanak majd a játékára. Elárulta azt is, hogy magyar gyökerekkel rendelkezik, hiszen dédapja magyar volt.

A csapat itthoni mérkőzéseit továbbra is ingyenesen tekinthetik meg a szurkolók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik