Tulajdonképpen én is csak ezért látogattam ki a szerbiai Európa bajnokság nyitó meccsére. Ez eddig életem második kézilabdás világversenye. Az első még 1982-ben az azóta már porrá égett BS-ben megrendezett női világbajnokság volt, Sterbinszky Amál búcsújátékával Igor Turcsin nagyjeleneteivel és a kóreai női kézilabda első a világot megrengető részvételével. Rég volt, szép volt, olvasóim zöme akkor még vagy meg sem született, vagy még a „csattogós lepkét” tolta az óvoda udvarában. Nekik hiába írnék arról a vb-ről, Aki meg a korosztályomba tartozik úgy is látta, lévén akkor még csak a Magyar Televízió volt fogható az ország egészében, az meg adta.
Most is. Tehát nézhettem volna otthon fotelből. De én, mint a hegymászó kalandvágyó vagyok. Ezért, bár vagy tizenöt éve tagja vagyok az A.I.P.S-nek, tehát a sajtópáholyból nézhettem volna a két meccset, inkább a szegedi szurkolókkal utaztam oda, s vissza. A dolog ezen részét nem bántam meg. Aranyosak, kedvesek voltak, még arra is rávettek, hogy az arcomra festessem a zászlót, szóval semmiben sem különböztem Tőlük. Ráadásul az öregfiúk csapatom két kiválósága is a buszon volt, noch da zu, Ők szerezték nekem a beugrót.
Szóval minden idők lakóhelyemhez legközelebb rendezett kézilabda eseményére (Pest ugyanis messzebb van Újvidéknél) busszal indultunk útnak. A szövetség kérését akceptálva a magyar határon gyorsan átjutottunk, de a szomszédunknál már fél órát kellett várni az okmányellenőrzésre, mert Schengen fordítva is működik. Azután elénk állt a határon állomásozó 15 rendőrautó egyike és tempós hajtással elvezetett bennünket a SPENS csarnokig. A sportcsarnok monumentális építmény, gyakorlatilag egy kisebb város, a városban. Mindenféle üzlettel, uszodával és jégpályával (mindkettő fedett, természetesen), de a nagy világversenyektől idegen, alulszervezettséggel. Valószínűleg az egykori asztalitenisz világbajnokság átadása óta nem volt teltház a csarnokban, mert a szurkolók beengedése minősíthetetlen volt. Kis csapatunk, amely közel egy órával az első meccs előtt érkezett a SPENS-hez, úgy az első félidő huszadik percére tudott a helyére ülni. Már, ha ott éppen nem ült egy másik, magyar. S kezdődhetett a rigmus: – Itthon vagyunk, itthon vagyunk!
De a spanyol-francia meccs második félidejére mát helyre állt a világ rendje. S, Aki akarta nézhette a spanyol sikerrel zárult összecsapást. Sajnos a legutóbbi világversenyen kísért szerencsénk, miszerint az olimpiai bajnok franciákkal kezdhettünk, ezúttal elmaradt, mert a francia csapatot valószínűleg, és ezt több nagy verseny igazolta, csak a nyitó meccsen lehet meglepni. Ők a formaidőzítést az utolsó nap utolsó meccsére tervezik, má,r mint a topformáét, akkor szokták ugyanis a döntőt rendezni. Bár Accambray hiánya most akár felül is írhatja a szokásos forgatókönyvet, nem lennék meglepve, ha a négy között végeznének a nyitó meccs „zacskója „ellenére is.
Most azonban a két Entrerrios hatékony támadójátékával s Barcás szélsők rohamaival leverték a gallokat, s máris mindenki mehetett a két meccs közötti dolgára. Nos a mellékhelységeket, ami egy intézmény legjobb szondája, nem újították fel a kaucsuk labdás vb óta! A büfé pedig finoman szólva hagyott némi kívánni valót maga után. A kiváló ásványvizük a „Milos király” csupán reklámokban volt fellelhető az első meccs utáni szünetben, az alkoholmentes sör, meg mint tudjuk első lépés a guminő felé. De az sem volt, már nem guminő, hanem alkoholmentes sör mert a jól felkészült büfések talán ha két kartonnal készültek. Ami persze érthető, mert ilyet tisztességes szerb szurkoló amúgy sem iszik. Vojvodina meccseken meg egyébként is normális Jelen pívót árulhatnak. Így tehát italra csak gondolhattunk, mert a botrányosan lassú ellenőrzésnél az öngyújtó, az aprópénz, s a toll mellett a műanyag flakonokat is elkobozták. Hol vagytok Ti régi daliás idők? A 82-es vb-n árpa lével koccinthattunk a BS-ben Rácz Mariann-ék egészségére.
Most következne a meccs szakmai értékelése. Na, ez most elmarad. Elmarad, mert Mocsai Lajos 1974 óta a haverom. Nyolcvanban Nála, a fiatal tanársegédnél felvételiztem a TF kézilabda szakedzői szakára, s többek között ezért, meg a négy világversenyen megszerzett egy aranyáért és három ezüstérméért, tisztelem annyira, hogy most nem mondok véleményt.
Csupán annyit, hogy bár van jegyem szerdára és péntekre is, valószínűleg otthonról, fotelből nézem. Mert nem szeretnék az egyszeri emberhez hasonlítani, Aki kalapáccsal verte a hüvelykujját, s mikor megkérdezték Tőle, hogy mi a jó Neki ebben, azt válaszolta: – Ha melléütök. ( A vicc eredetiében nem a hüvelykujj szerepel, de remélem hölgyek és fiatalkorúak is olvassák ezen szösszenetemet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
