Sport

Drámai csata az NFL-ben

A Denver Broncos hosszabbításban jutott tovább a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság rájátszásában. Nyert a New York Giants.

Hatalmas izgalmakat tartogatott a Denver Broncos-Pittsburgh Steelers mérkőzés az NFL rájátszásának wild card-körében vasárnap.

Az első negyedben akadozott a hazaiak támadójátéka, pontig sem jutottak, igaz, a Pittsburgh részéről is csak két mezőnygólra futotta ekkor.

A denveri irányító, Tim Tebow ezután azonban kellően eredményesen hozta helyzetbe csapatát, Eddie Royal elkapása után már a házigazda vezetett (7-6).

A Steelers nem tehette a kirakatba a második negyedben nyújtott teljesítményt, miközben folyamatosan eredménytelenek maradtak a támadásaik, a Broncos az újabb touchdownjára még két mezőnygólt is rápakolt (20-6).

Mike Wallace futásával sikerült faragniuk a hátrányon a vendégeknek, az utolsó negyed előtt mindössze egy TD-nyi volt a különbség. Egy-egy mezőnygól után aztán Ben Roethlisberger irányításával összejött az egyenlítés a Steelersnek (23-23).

A ráadásban aztán hamar döntött a Denver, miután Tebow 80 yardos passza után Demaryius Thomas célba ért. A Broncos a New England Patriots ellen találkozik a főcsoport-elődöntőben.

A nap másik meccsén inkább a védelmek domináltak, az Atlanta Falcons legalábbis semmiképpen sem lehet büszke a támadójátékára, hiszen 24-2-re kaptak ki a New York Giants otthonában, így ebből a párharcból is a hazaiak jutottak tovább.

Eredmények – NFL, rájátszás, wild card-hétvége

Denver Broncos-Pittsburgh Steelers 29-23 (0-6, 20-0, 0-7, 3-10, 6-0) – hosszabbítás után

New York Giants-Atlanta Falcons 24-2 (0-0, 7-2, 10-0, 7-0)

A főcsoport-elődöntők programja (magyar idő szerint):

AFC:
New England Patriots (1. kiemelt)-Denver Broncos, vasárnap 2 óra
Baltimore Ravens (2.)-Houston Texans, vasárnap 19 ó

NFC:
San Francisco 49ers (2.)-New Orleans Saints, szombat 22:30 ó
Green Bay Packers (1.)-New York Giants, vasárnap 22:30 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik