Az 52 éves kapitány és 13 fős legénysége szombatra virradóra haladt át a 40 méter hosszú, Banque Populaire V nevű háromtörzsű hajóval (trimaránnal) a franciaországi Brest és a dél-angliai Lizard-fok közötti, képzeletbeli célvonalon.
A beszámoló szerint a csapat 45 nap, 13 óra, 42 perc és 53 másodperc alatt kerülte meg a Földet, s ezzel közel három nappal gyorsabb volt, mint az eddigi rekorder, a szintén francia Franck Cammas, aki 2010 elején hajózta körbe csúcsidő alatt a bolygót.
“Egy fantasztikus hajó, kivételes képességű legénység és a remek időjárási körülmények tették lehetővé ezt a sikert” – mondta Peyron.
A november 22-i rajt óta a hajó több mint 24 ezer tengeri mérföldet (mintegy 44 400 kilométert) tett meg, érintve többek között a Jóreménység fokát és a Horn-fokot.
Hazafelé tart a rekorddöntés után a Banque Populaire V: