Sport

Svájcban maradt a patinás hokitrófea

A házigazda HC Davos nyerte meg a minden naptári év végén megrendezésre kerülő meghívásos jégkorongtornát, a Spengler Kupát.

1923 óta rendezik meg a svájci Davos városában azt a meghívásos hokitornát, melynek fődíja a Spengler Kupa, ami második legöregebb jégkorongos trófea a Stanley Kupa után. Dr. Carl Spengler (egykori elismert bakteriológus) hívta létre a németajkú területek csapatai számára, azonban a torna túlnőtte magát, sorra bukkantak fel a szovjet, svéd és csehszlovák gárdák, majd szép lassan az Öreg Kontinensen kívülről is érkeztek együttesek – Kanada elsőre 1984-ben vett részt az eseményen.

1978 előtt szabad téren, azóta fedett pályán rendezik meg a mérkőzéseket. A HC Davos a rekorder, a házigazda eddig tizennégyszer ért révbe.

2010 óta hat gárdát invitálnak meg az Alpok aljára, ezúttal a házigazda Davos mellett a szintén svájci Kloten Flyers, az Európában légióskodó kanadai játékosokra épülő Team Canada, a lett Dinamo Riga, a német EHC Wolfsburg Grizzly Adams és a cseh Vítkovice Steel vett részt a patinás megméretésen.

Út a 2011-es döntőbe

A tornán a hat csapatot két hármas csoportra osztották, melyeket a hibátlan Davos és Riga nyert meg, így ők automatikusan bejutottak az elődöntőbe. A negyeddöntőben a hármasok második és harmadik helyezettjei keresztbe játszottak egymással, nagy meglepetésre az addig nyeretlen Vítkovice Steel és a Wolfsburg jutott be a legjobb négybe. Előbbi a Kloten Flyerst verte magabiztosan, utóbbi Kanadát büntetőkkel.

Az elődöntőben aztán már a papírforma érvényesült, így a házigazda Davos és a Riga mérhette össze erejét a fináléban.

Érdekesség, hogy zsinórban ötödször jutott be az orosz bajnokságban, vagy KHL-ben érdekelt gárda a döntőbe, a legutóbbi négyet pedig meg is nyerték a kelet-európai együttesek – legutóbb az SZKA Szentpétervár diadalmaskodott.

A Davos és a Riga döntőjére a hagyományok szerint Szilveszter napján került sor, az ebédidőben megrendezett mérkőzésre a lett fél pihenhetett kevesebbet, amely pénteken este is játszott. Talán ez is benne volt abban, hogy a svájciak már igen korán megszerezték a vezetést, Sciaroni már a második percben betalált. A harmad felénél már kettő volt közte, Petr Sykora (nem, ő nem az a Petr Sykora, aki 935 alapszakasz mérkőzést húzott le az NHL-ben) a kékvonalról talált be.

A Riga csak a második felvonás elején tudott szépíteni, Lundmark rámolt be egy bombagólt az amúgy az egész héten remekül védő Berra kapujába, sokan már csak a kipattanó pakkot vették észre. Úgy tűnt, a Dinamo elcsípheti ellenfelét, azonban egy eladott korong után Pavel Brendl újra kettőre növelte a különbséget. A folytatásban az eszeveszett tempó megmaradt (lüktető összecsapásokat láthattunk a torna egésze alatt), majd a Spengler Kupa idei kiírásának legnagyobb csetepatéját hozták össze a jégen, igaz a játékosok a bunyóig azért nem jutottak el.

A harmadik harmadban a hazaiak már jóval passzívabbak voltak, a Riga ugyanakkor nem tudta csökkenteni a különbséget, így már közel kilenc perccel a vége előtt felcsendült a lelátón a győztesnek járó dal. A hokiban ez nagy idő a korai örömre, ám nem ezen a napon (azért a Riga szépített, 3-2 lett a vége), a HC Davos teljesen megérdemelten nyerte meg a Spengler Kupát, immáron tizenötödször.

Az 1921-ben alapított Davos így pazarul ünnepelte meg fennállása 90. évfordulóját, ugyanis a csapat a Spengler Kupa mellett a svájci pontvadászatban is az élen zárt.

Eredmények – Spengler Kupa
Döntő:
HC Davos – Dinamo Riga 3-2 (2-0, 1-1, 0-1)
Elődöntők:
HC Davos – HC Vítkovice Steel 4-2 (1-0, 2-1, 1-0)
Dinamo Riga – EHC Wolfsburg 4-1 (1-1, 2-0, 1-0)
Negyeddöntők:
Kloten Flyers – HC Vítkovice Steel 1-5 (0-1, 0-2, 1-2)
Team Canada – EHC Wolfsburg 2-3 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 0-1) – büntetőkkel
A Torriani csoport végeredménye: Dinamo Riga (6 pont), Kloten Flyers (3), EHC Wolfsburg (0)
A Cattini csoport végeredménye: HC Davos (6 pont), Team Canada (3), HC Vítkovice Steel (0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik