Caneira (képünkön korábbi kenyéradója, a portugál Pporting Lissabon mezében) úgy gondolja, együttese amely egyre erősebb, véleménye szerint a Ferencváros elleni, idegenbeli jelentette a fordulópontot az együttes őszi szereplésében.
„Pozitívan értékelem a teljesítményemet. Jól sikerült beilleszkednem a csapatba és a klubba is, és kitűnő eredményeket értünk el, ami természetesen nekem és a csapatnak is jó. Szóval jó úton járunk! Nagyon jól érzem magam a klubnál, a csapatban a spanyolokkal beszélgetek a legtöbbet, de azt mondhatom, mindenkivel kitűnő a viszonyom. A magyarok is nagyon sokat segítenek, és azt hiszem, nagyon összetartó csapat a miénk, szoros kötelék van közöttünk” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Caneira.
„Nagyon nehéz mérkőzéseink voltak, de talán a Ferencváros elleni idegenbeli győzelmünkre emlékszem a legszívesebben, mert az számunkra szerintem egy fordulópont volt az ősz folyamán – tette hozzá a portugál védő. – Azt hiszem, egyre jobb a csapat, mérkőzésről mérkőzésre jobban játszunk. Mint csapat is jobban működünk, egyre erősebbek vagyunk. Úgy érzem, az edzéseken és persze a mérkőzéseken is egyre jobban teljesítünk mindannyian.”