Minden jel arra mutat, nélküle kell megkezdenie a bajnoki menetelést együttesének. Kobe Bryant a tréninget követően úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát, de a sérüléséről nem volt hajlandó bővebben beszélni, ugyanakkor kijelentette, hogy mindenképpen ott akar lenni a parketten vasárnap.
A Lamar Odom távozásával meggyengült Lakersnek nagy szüksége van Bryantre a most rajtoló szezonban, mely az olimpiai bajnok bedobónak már a 16. idénye az NBA-ben. A válófélben lévő kosaras a legutóbbi kiírásban átlagban 25.3 pontot és 5.3 lepattanót szerzett meccsenként, és 4.7 gólpasszt is kiosztott.
Bryant 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben, illetve 2009-ben és 2010-ben nyert bajnokságot csapatával, az utóbbi két diadal alkalmával a döntő legértékesebb játékosának is megválasztották.