Sport

Atomjaikra hullottak

Az első negyedben még vezetett, azonban a folytatásban összeomlott a Paks kosárlabdacsapata, amely közel harminc pontos verésbe szaladt bele Fehérváron

Atomjaikra hullottak

Az első negyedben még vezetett, azonban a folytatásban összeomlott a Paks kosárlabdacsapata, amely nagy, közel harminc pontos verésbe szaladt bele Fehérváron

A hétvégén, Szolnokon remek játékkal, magabiztosan nyertes piros-fehérek látogattak a listavezetőhöz, a koronázó városba, Völgyi Péter alakulata érthetően ott szerette volna folytatni, ahol a Tisza-parton abbahagyta. Az elején úgy tűnt, ez meg is valósulhat, Kámán Tamás duplájával indult a meccs, s a folytatásban is magabiztosan voltak a vendégek, főként Cole volt elemében. Morgen jól szedte a lepattanókat, a hazaiaknál Hollis (képünkön egy korábbi találkozón) pontjai hatottak nyugtatólag, társa, El-Amin azonban sehogy sem találta a ritmust. Aztán Cole is rontott kétszer, gyors egymásutánban, Simon találataival azonban 13-8-ra meglépett a vendéglátó. Az öröm nem tartott sokáig, Völgyi Péter időkérése alatt rendezte a sorokat, Nick Williams kosaraival a Paks vette át az irányítást, s vonulhatott négypontos előnnyel (14-18) pihenőre. Hollis triplája vezette be a második negyedet, ám a társak nem remekeltek, rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, a fehérváriak Simon büntetőivel vették vissza a vezetést, majd Keller duplájával és Hollis újabb pontjaival öt ponttal megugrott az Alba, 23-18. A paksi időkérés ezúttal már nem segített, tovább növelte előnyét Dzunics Braniszlav együttese, amely megnyugtató előnnyel várta a pihenőt, 31-23.

Fordulás után folytatódott Hollis és Nick Williams dobópárbaja, ám míg előbbiek később akadtak társai, utóbbinak sokáig nem, mindössze a fiatal Morgennek voltak felvillanásai, a vendégeken látszott, várják már az összecsapás végét. Chism zsákolásai végre sikerültek, a hazaiak közel húszpontos különbségre tettek szert, 56-38. El-Amin is magára talált, tartotta a húszpontos differenciát a hazai egylet, sőt, növelte is, a vendégek teljesen elbizonytalanodtak, a zárás előtti pillanatokban Kovács Ádám dobált távolról, teljesen eredménytelenül, atomjaira hullott az Atomerőmű. A lelkes hazai publikum felállva tapsolta kedvenceit, a hazaiak ügyvezetője, Halm Rolland elégedetten jegyezte meg: „Nem véletlen, hogy idén mind a hat mérkőzésünket megnyertük a paksiak ellen. Minden jel arra mutat, ők nem szólnak az aranyéremért vívott csatába, úgy tűnik, a Szolnok és a Körmend lesz az ellenfelünk.”

–        Magabiztos győzelemre számítottam, ám bármennyire jó is a védekezésünk, arra nem gondoltam, hogy 50 pont alatt tartjuk a Paksot. Úgy hittem, 15-20 ponttal nyerünk, végül jóval nagyobb különbségű lett a győzelmünk. Örülök, hogy a tabella élén zárjuk az őszi idényt, de a java majd a tavasszal következik – mondta Smon Balázs, az Albacomp Fehérvár csapatkapitánya.

 

ALBACOMP FEHÉRVÁR–ATOMERŐMŰ SE 76–48  (14–18, 17–5, 25–15, 20–10)

Székesfehérvár, 2219 néző. V: Földházi, Benczur, Pozsonyi

ALBACOMP: SIMON 11, El-Amin 13, HOLLIS 20/6, CHISM 13, KELLER Á. 11. Cs: Hendlein 2, Supola 3/3, Bódi 3, Juhos. Edző: Dzunics Braniszlav

ATOMERŐMŰ: L. Williams 3, Vojvoda 5, Kámán 3/3, Cole 9/3, Morgen 5/3. Cs: N. WILLIAMS 18/12, Tóth Á., Körtélyesi 5/3, Kovács Ákos, Kovács Ádám, Kerpel-Fronius. Edző: Völgyi Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik