Sport

Füzy Ákos: Hozták a lányok, amit elvártunk tőlük

Évértékelő beszélgetés folytattunk a győri női kosárlabdacsapat vezetőedzőjével.

Füzy Ákos a 2011-2012-es idénytől az UNI SEAT Győr vezetőedzője. A pécsi származású szakember összefoglalta csapata által mutatott produkciót a magyar bajnokságban és az Euroligában egyaránt a 2011-es évben. Elsőként a hazai megmérettetésekről nyilatkozott:

– Összességében elégedett lehetek a csapattal, mert amit elterveztünk munkában illetve eredményességi célkitűzésben, azt elértük. Kellemes pozícióban vagyunk a bajnokságot tekintve, élnek a reményeink arra, hogy a play off-ban előkelő helyről kezdjük majd a párviadalokat, és még a bajnoki döntő is megvalósítható, valamint azt érzékelem, hogy a szakadék, ami volt köztünk és a Sopron között – még annak ellenére is -, hogy 10 ponttal kikaptunk tőlük, sikerült csökkenteni, s már legfeljebb csak ároknyi távolság van a két csapat között. Bízom benne, hogy a tavaszi munkával sikerül ezt a különbséget még inkább lecsökkentenünk.
Voltak igazán szép, tartalmas mérkőzéseink, gondolok itt a Pécsett aratott magabiztos győzelmünkre elsősorban, de többször is magas szinten kosárlabdáztunk a szezonban, ami a legfontosabb, hogy a játékosaink az Euroliga jótékony hatását élvezve szépen fejlődtek, s ezt kamatoztatni tudtuk a magyar bajnokságban.

A nemzetközi küzdelmekről így vélekedik Füzy:

– Az Euroligában is nagyjából megvalósultak a célkitűzéseink, a szezon előtt még arról beszéltünk, újonc csapatként jó lenne 2-3 győzelmet elérni és fejlődve partnerei lenni ellenfeleinknek, hogy ne vérengzésszerű mérkőzések résztvevői legyünk, amihez nem tudunk még hozzászagolni sem, ezt pedig teljesítettük. Még azokon a meccseken is, ahol időről-időre úgymond leütöttek minket, sikerült felébrednünk és méltó ellenfélként folytatni a küzdelmet, egyebek között a Jekatyerinburggal és a Valenciával szemben. Kis hiányérzetem van a Prága illetve a Bourges elleni hazai pályán vívott mérkőzéseket illetően, hiszen a végjáték bakijai miatt elmarad a bravúr. Persze ezek a csapatok egészen más költségvetésből dolgoznak, viszont, ha az a két győzelem meglenne, akkor 4/6-os mutatóval esetleg arról tudnánk most beszélgetni, hogyan jutottunk tovább az Euroligából, de azt hiszem túlzás is lenne egy újonc csapattól ezt elvárni, úgy érzem, nagyjából a helyünkön vagyunk a tabellán.

Legszívesebben a pécsi győzelemre emlékszik vissza a mester:

– Szerencsések voltunk az elmúlt esztendőben. Több olyan mérkőzés is volt a 2011-es évből, amelyre nagyon szívesen emlékszem: az egyik ilyen az első magyar bajnoki meccsem, melyet hivatalosan győri vezetőedzőként vezettem. Aztán az Euroliga meccsek közül az összesre jó szívvel gondolok vissza, ami talán a leginkább kiemelkedik az első győzelmünk, ahol drámai körülmények között nagyszerű kosárlabdázással, okos végjátékkal hoztuk a meccset a hosszabbításban, pedig nem mi voltunk az esélyek. Külön kis kincs a szívemben a pécsi győzelmünk, pécsi kötödésem okán.

Arra a kérdésre, melyik meccsen mutatott teljesítményre nem büszke, így felelt Füzy Ákos:

– Egy találkozó van, ami megfeküdte a gyomromat, a kaunasi mérkőzésünk az Euroligában, ahol nagyon enerváltan, sőt bután kosárlabdáztunk a meccs nagy részében, a 25. percben több mint 30 pontos hátrányban voltunk, de ott is megenyhülhettem a végére, mert legalább az utolsó 15 percre összekapta magát a csapat, viszont az első 25 percet, ahogy akkor kosárlabdáztunk, szívesen kitörölném az emlékezetemből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik