A sportági világszövetség (IWF) magyar elnöke a szegedi ólomsúlyú kiválóság ötkarikás szerepléséről azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Nagy az oroszországi Bjelgorodban rendezett hétvégi Elnök Kupán harmadik lett a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában 408 kg-os összteljesítménnyel.
„Mostani és a novemberi, franciaországi világbajnokságon neki 8. helyet érő, 415 kilós összetett eredményével gyakorlatilag már kvalifikálta magát az olimpiára, miután biztosan benn van az ólomsúly legjobb 15 versenyzője között, aki egyéni kvótaszerzőként léphet majd dobogóra a brit fővárosban – mondta Aján Tamás. – Természetesen a magyar szövetség dönt arról, hogy ki képviselheti az országot Londonban, de én úgy látom, hogy egyértelműen Nagy Péter a várományos. Egyfelől az említett egyéni produktuma nyomán, másfelől meg azért, mert ha a tavaszi, csapatszinten utolsó kvalifikációs viadalon, az áprilisi, antalyai Európa-bajnokságon a magyar csapat kiharcolja az egyetlen kvótát, azt nemigen kaphatja más, mint Nagy Péter. Őt tartom Magyarország pillanatnyilag legjobb súlyemelőjének, aki negyedéves joghallgatóként az idén megnyerte az Universiadét, majd a vb-8. helye után a londoni olimpiai tesztversenyt is, most pedig harmadikként végzett a bjelgorodi Grand Prix-n a legerősebbek súlycsoportjában.”
Az IWF első embere az oroszországi versenyre kitérve úgy értékelte, hogy remekül megrendezték a házigazdák az öt felnőtt világcsúcsot is hozó Elnök Kupát, amelyet Dmitrij Medvegyev orosz államfő szülővárosában rendeztek meg első ízben, jövőre pedig Szentpétervárott kívánják lebonyolítani a hosszú távúnak tervezett GP-eseményt.