Sport

Az ötkarikára hangolva

Évzárót tartott a 2011-es idényben a korosztályos világversenyeken 24 érmet szerző Alba Volán SC öttusa szakosztálya, a versenyzőket és a szakmai stáb tagjait köszöntötték.

A modern pentatlonisták az anyacég irodaházában, az eredményeknek köszönhetően, jó hangulatban búcsúztak a nemrég zárult szezontól. A szakosztály igazgatója, Erős István köszöntötte a versenyzőket, a szakmai stáb tagjait, az egyesület és a szakosztály vezetőit, a szövetség képviselőt, valamint a szponzorokat. Elmondta, sikeres éven vannak túl, ugyanakkor hozzátette, pokolian kemény időszak elé néznek, ugyanis az anyagi nehézségek a szakosztály hétköznapjait is befolyásolják. A szakmai igazgató, Korponai István a diadalokról számolt be, külön kiemelve Kovács Saroltát, akit nemes egyszerűséggel Aranykovács Saroltának keresztelt el, lévén a fiatal versenyző 2011-ben hét aranyérmet, valamint két ezüstöt nyert a felnőtt és utánpótlás viadalokon. Gyenesei Leila a felnőtt seregszemléken háromszor állhatott a dobogó legfelső sokára, valamint kétszer zárt a második helyen. Demeter Bence egy aranyat és egy ezüstöt szorgoskodott össze a felnőttek között, a juniorok között pedig két arany és egy bronz a mérlege.

A Magyar Öttusa Szövetség képviseletében Geletáné Lang Erzsében főtitkár asszony köszönte meg a fehérváriak áldozatos munkáját, valamint a következő esztendőre is hasonló sikereket kívánt a koronázó városiaknak. Az önkormányzat képviseletében Östör Mária képviselő, ifjúsági és sport tanácsnok tolmácsolta a közgyűlés jókívánságait. A sportklub elnöke, Csáder Dezső – több mint egy évtizeden át az öttusa szakosztály elnöki posztját töltötte be – elmondta, ahogy eddig, ezentúl is minden támogatást megad az eredményes szerepléshez, különös tekintettel a jövő nyáron következő londoni olimpiára.

Az ötkarikás szerepléssel is foglalkozott a szakmai igazgató, Korponai István elmondta, egyelőre Kovács Sarolta indulása vehető biztosra, de komoly eséllyel pályázik a részvételre Gyenesei Leila és Demeter Bence is. „A férfiaknál és a nőknél összesen négyen állhatnak rajthoz, szerény számításaim szerint előzőleg hét magyar versenyző szerez majd indulási jogot, a szövetségi kapitánynak kell majd döntenie, közülük kik indulhatnak. Nem lesz könnyű döntés. Úgy gondolom, két fehérvári biztosan szerepel, de ha minden tökéletesen alakul, akár hárman is ott lehetnek a rajtnál” – tette hozzá Korponai.

Az egyik vezető szponzor, a szakosztály nagyvonalú támogatója, a Bericap Bt. ügyvezetője, dr. Papp Dénes elmondta, ahogy cégük világszínvonalat képvisel a záródástechnikai piacon, úgy az öttusázók is a világ élvonalában szerepelnek, ezért is támogatják a szakosztályt. Három és fél éve, a pekingi olimpiára nagy reményekkel utaztak a fehérváriak, ám a szereplés jócskán elmaradt a várakozástól. Szívből reméli, a brit fővárosban sikerek következnek.

Aztán jutalmak, díjak átadása következett, a felnőtt versenyzők közül Kovács Saroltát, Gyenesei Leilát – akinek ezúttal gratuláltak a közelmúltban kapott Junior Primassima-díjhoz -, Demeter Bencét, Demeter Gergelyt, Harangozó Bencét, az utánpótlás tagjai közül Klis Krisztiánt, Hada Noémit, Fröhlich Tamást, Szarka Lucát és Burcsik Barnabást, az edzői stáb tagjai közül pedig a 2004-.es, athéni olimpia bajnokát, Vörös Zsuzsát, Varga Domokost, Szloboda Józsefet, Nagyné Csernai Andreát és Szloboda Józsefnét köszöntötték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik