Sport

Már csak a matekban bízhat a Szeged a BL-ben

A Pick Szeged nagy küzdelemben szenvedett vereséget a francia Montpellier vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

A találkozót még a hatodik fordulóból halasztották el és vasárnap került sor a pótlásra. Jól kezdte a mérkőzést a Szeged, amely november 19-én bravúros teljesítménnyel 38-35-re verte hazai pályán a világsztárokkal – többek között a jelenkor legnagyobb csillagával, Nikola Karabaticcsal – felálló francia együttest.

A Montpellier-nek negyedóra elteltével sikerült három góllal elhúznia, ám Skaliczki László tanítványai négy perc alatt egyenlítettek, sőt, remek játékkal a vezetést is megszerezték, ráadásul öt perccel a félidő vége előtt már kétgólos előnyben voltak. Az utolsó két percben aztán magára talált a házigazda, s a kettős emberelőnyben bemutatott kiváló hajrának köszönhetően háromgólos előnnyel vonulhatott a szünetre.

A folytatásban a francia csapat tovább növelte a különbséget, a Szeged azonban jól küzdött, s a 40. percre újra kétgólosra csökkentette hátrányát. A Montpellier újabb két találatára a magyar csapat hárommal válaszolt, így 13 perccel a lefújás előtt már csak egy gól volt a hazaiak előnye. A franciák esélyeshez méltóan kezdték meg a hajrát, s bár a Tisza-parti gárda igyekezett, nem sikerült megakadályoznia azt, hogy öt perccel a vége előtt újra négy gól legyen a különbség a Montpellier javára. Az 57. percben Lékainak még sikerült kozmetikáznia az eredményen, a győzelemért járó pontokat azonban – a papírformának megfelelően – otthon tartotta a francia együttes.

A Szegednek ezzel csupán matematikai esélye maradt a továbbjutásra, Skaliczki László tanítványai ugyanis a német Kielhez és a spanyol Leónhoz utaznak még, illetve hazai környezetben játszanak majd a pont nélkül utolsó Partizan Beograddal.

Eredmény – Velux férfi BL, D csoport, pótolt mérkőzés
Montpellier (francia) – Pick Szeged 29-26 (17-14)
Gólszerzők: Gajic 6, N. Karabatic 5, Tej 5, Honrubia 5, Bojinovic 4, Kavticnik 2, Hmam 1, Arvin-Berod 1, illetve Ancsin 7, Sulc 6, Prodanovics 3, Lékay 3, Buday 3, Zubai 2, Pribanic 2
A csoport másik, korábbról elhalasztott és vasárnap pótolt mérkőzésén:
THW Kiel (német) – Köbenhavn (dán) 28-26

A csoport állása hét fordulót követően: 1. THW Kiel 11 pont, 2. Köbenhavn 10, 3. Ademar León (spanyol) 9, 4. Montpellier 8, 5. Pick Szeged 4, 6. Partizan Beograd 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik