Sport

A magyar szörfös ötödik olimpiájára készülhet

Gádorfalvi Áron kvótát szerzett a Perth-ben zajló kvalifikációs vitorlázó vb-n, Londonban már ötödik olimpiáján indulhat.

Gádorfalvi Áron a szombati futamokon mutatott teljesítményével biztosította helyét azon 28 versenyző között, akik a mostani vb-ről jutnak kvótához, így élete ötödik olimpiájára készülhet.

Összetettben a 34 éves sportoló a 28. lett, s ezzel a nemzetenkénti rangsorban a 20., azaz magabiztosan vívta ki a londoni szereplés lehetőségét.

“A mezőnyt, a korábbi eredményeket, a világranglistát ismerve már előzetesen 90 százalékig biztos voltam abban, hogy megszerzem a kvótát – nyilatkozta a szombati nap végén Gádorfalvi. – A verseny végül tulajdonképpen sima is volt, igaz, a végére alaposan elfáradtam.

34 évesen már az idősebb versenyzők közé tartozom, de van 40 éves szörfös is a mezőnyben, úgyhogy 1-2 olimpia még belefér. A célom, hogy Londonban az eddigi legjobbamat, a pekingi 19. helyet felülmúljam, ehhez azonban minden feltételnek adottnak kell lennie már a felkészülés során is.”

A vb-n korábban a szintén szörfös Detre Diána és a laseres Berecz Zsombor szerzett olimpiai indulási jogot. Pekingben szintén Detre, Gádorfalvi és Berecz vehetett részt a vitorlázók versenyein.

Vitorlázásban mindössze két olimpiai kvalifikációs versenyt rendeznek, az idei és a jövő évi világbajnokságot. A részvételi helyek 75 százalékát ebben az évben, a többit jövőre lehet kiharcolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik