Az a Balatonfüred érkezik Szegedre, amely mát többször megrángatta az oroszlán bajszát, tavaly például, mindjárt a bajnokság kezdetén meg is verte a mieinket. Tovább megyek, az őszi fordulóban a Balaton partján bár végig vezetett a Pick Sulc bravúrja kellett ahhoz, hogy egy gól megmaradjon a négygólos előnyünkből. Az utolsó percekben Lékai Máté naggyá tette Szabó kapust, úgyhogy most alkalma lesz törleszteni. Mivel Orosházán nem kellett játszania, kellően kipihenhette magát, s reményeink szerint gólra éhesen veti bele magát a küzdelembe. Máté tehát egészséges, de a maródiak listája elég hosszú. A szerb lövő Beocanin gyakorlatilag ide igazolása óta alig játszott, Törő Szabi már lábadozik, s ez az Ő esetében valóságos, hisz a térdét műtötték. Nagy Norbi sem százas még, ráadásul Mikler Rolit is ápolni kellett, infúziót kapott. Talán Montpelliere-ben már hadra fogható lesz Ő is. Most az a fontos, hogy pro prímo: Nyerjük meg a meccset. Pro secundo: Ne sérüljön meg senki. Pro tercio: Jól szórakozzanak a szurkolók, miután kellő számú plüss állatot dobtak a meccs előtt a parkettra. Tavaly több zsákkal szedtek össze a srácok a kezdő sípszó előtt. Azután irány Franciaország, de arról majd legközelebb.
- 22:06 Elrabolták a venezuelai ellenzék vezetőjét
- 22:04 Nincs meglepetés a Szuperkupában, El Clásico lesz a döntőben
- 21:31 Háfra Noémi: Ott tartottam, hogy abba akarom hagyni a kézilabdázást, már nincs erőm bármiből is visszajönni
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2025.01.09.
- 21:10 Fordulat: maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
- 20:47 Elkezdett tárgyalni a Szabadságpárt és a Néppárt Ausztriában
- 20:29 Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak
- 20:02 Délután eltiltották a teljes kezdőt, este mégis meccset nyert a Mosonmagyaróvár
- 19:56 „Poénkodtunk, ölelkeztünk, puszit is adtunk egymásnak” – csak most vált el Renáta és Geri, a Házasság első látásra egykori házaspárja
- 19:43 Börtönből kiengedett embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- 19:05 Így él most László Attila, aki 14 éve megnyerte a Csillag Születik!-et
- 19:00 Karácsonyi tortával mérgezte meg rokonait
- 18:55 Káprázatos kísérlet: amikor a hangyák legyőzik az embert
- 18:47 Magyar Péter szerint fontos a kelet, de a kereskedelmünk 80 százaléka nyugatra megy
- 18:44 Pénzelvonás miatt távozik 31 ember a Budapest Brandtől, köztük a vezérigazgató
- 19:56 „Poénkodtunk, ölelkeztünk, puszit is adtunk egymásnak” – csak most vált el Renáta és Geri, a Házasság első látásra egykori házaspárja
- 08:30 „Sok árulást láttam már, de ez párját ritkítja” – Herényi Károlynak távozni kellett az általa vezetett egyesület éléről
- 15:34 „Ez úgy néz ki, mint egy terrorista akció” – írta Vajna Tímea a Los Angeles környéki tüzeket jelző térképhez
- 18:09 Megbüntették Sebestyén Balázst Thaiföldön: „Vannak dolgok, amik sehol nem változnak”
- 16:02 Megkéselte az osztálytársát egy nyolcadikos diák Romániában
- 13:43 Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében
- 16:55 Uniós vétóval fenyeget Fico, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
- 13:48 Idén nem lesz fegyverpénz a rendőrségen
- 14:43 Influenza: húszezren fordultak orvoshoz az év első hetében
- 11:31 Húsz méter mély kútba zuhant és meghalt egy férfi Budapesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!