Sport

Hetven fenyő került a győri stadion területére

24.hu
24.hu

2011. 12. 13. 19:04

A Győri ETO futballklub egykori dolgozójától kapott hetven fenyőfa csemetét, melyeket már el is ültettek.

Korábban a témában:

Fazekas József több éven át edzőként és utánpótlás szakágvezetőként dolgozott az ETO-nál. Az erdélyi születésű szakember hazatérése után sem feledkezett meg egykori egyesületéről, nemrég hetven fenyőfa csemetét küldött a klubnak.

– Nagy öröm számunkra, hogy megkaptuk ezeket a kis fákat, amelyeket már el is ültettük. A stadion műfüves pályája mellett és a járdaszigeteknél kerültek a földbe – mondta Horváth Péter létesítményigazgató, aki a stadion téliesítéséről is nyilatkozott. Elárulta, hogy még novemberben elvégezték az összes füves pálya homokszórását illetve a talajlazításokat, amit mindig a téli időszak beállta előtt meg kell tenni, hogy a következő szezonban is megfelelőek legyenek a pályák minősége. Mivel idén már nem lesz meccs a stadionban és az első csapat is befejezte az edzéseit, teljesen átállak a téli üzemmódra, az utánpótlás csapatoknál pedig előtérbe kerültek a műfüves pályák használata.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.