Sport

A Lakers sztárja váratlanul a Dallashoz igazolt

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 12. 12. 11:19

Az NBA legutóbbi szezonjának legjobb csereembere, Lamar Odom a Los Angeles Lakerstől a bajnoki címvédő Maverickshez került.

A világbajnok erőcsatárral kapcsolatban már hetek óta lehetett hallani, hogy a Lakers el szeretné cserélni őt, mégis meglepetést jelent, hogy éppen a bajnoké lett, ráadásul nem játékosért, hanem egy első körös draftjogért (választási jog az amatőr játékosbörzén), illetve 8,9 millió dollárért.

A kaliforniai együttessel kétszer, 2009-ben és 2010-ben is bajnok Lamar Odom maga kérte, hogy távozhasson, miután a múlt héten kiderült, együttese megállapodott a New Orleans Hornets vezetőivel abban, hogy ő a Hornetshez kerül az irányító Chris Paulért cserébe. Az üzletet végül a liga letiltotta, ám Odom ezek után már nem akart a Lakersnél maradni.

“Őszintén szólva, egyáltalán nem tetszik ez az egész” – fakadt ki Kobe Bryant, a Lakers sztárjátékosa. “Nagyon rosszul élem meg, hogy elveszítjük Lamart. A hosszú évek során rengeteg nehéz csatát vívtunk meg egymás oldalán, ezért is nehéz ez most.”

Az ötszörös bajnok Bryant nyilatkozatában arra is kitért, hogy érthetetlen számára, miért éppen azzal a csapattal cserélte el együttese Odomot, mely a legutóbbi rájátszásban 4-0-lal búcsúztatta őket.

“Azt terveztük, hogy majd ebben az idényben visszavágunk nekik. Arról nem beszélve, hogy kit kaptunk érte cserébe…Azt gondolom, hogy Mark Cuban, a Mavericks tulajdonosa egy pillanatig sem tiltakozott az üzlet ellen” – háborgott Bryant.

Az NBA 2011/2012-es szezonja a játékosok és a liga közötti kollektív szerződés hiánya miatt sokáig veszélyben volt, s a rajtot október végéről el is kellett halasztani, ám a megállapodást végül sikerült megkötniük a feleknek, és a jövő héten, december 25-én elkezdődhet a bajnokság. A szokásos 82 alapszakaszmeccs helyett ugyanakkor minden együttes csak 66-szor lép majd pályára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Robin Williams during "One Hour Photo" Press Conference with Robin Williams and Michael Vartan at Park Hyatt Hotel in Century City, California, United States. (Photo by Vera Anderson/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.