Sport

Kiütötték a pécsieket

Az első félidőben jól tartották magukat a baranyai vendégek, azonban a folytatásban nem bírták a házigazdák által diktált tempót, összezuhantak és 92-68-as vereséget szenvedtek

A mindössze egyetlen vereséggel álló – Szombathelyen buktak el, a végjátékban kapott, bosszantó kosárral – Albacomp Fehérvár a hétvégi fordulóban a rájátszásba igyekvő PVSK gárdáját látta vendégül. A baranyaiak mozgalmas napokon vannak túl, a nem titkolt anyagi nehézségek, a csúszó fizetések miatt a szerb edző, Srecko Sekulovic felbontotta szerződést, s Erdélybe szerződött, helyét megbízott edzőként a klub korábbi játékosa, Csirke Ferenc vette át. Bemutatkozása egy hete mesebelien sikerült, irányításával a Panthers hatalmas csatában legyűrte a jóval esélyesebb Paksot, ilyen előzmények után érkeztek Fehérvárra. Azt pontosan tudták, hogy a koronázó városban nehezebb dolguk lesz, mint az atomvárosiak ellen.

A meccs Keller Ákos triplájával indult, majd a mecsekiek vették át az irányítást, 11-5-re már ők vezettek, Ciric duplája után a hazai mester, Branislav Dzunic azonnal időt is kért.

A folytatásban felváltva vezettek az együttesek, a pécsiek egypontos előnnyel vonulhattak rövid pihenőre. A folytatásban feljavultak a vendéglátók, Chism zsákolásának köszönhetően már öt ponttal ellépett az Alba. Supola ziccert rontott, a vendégek triplái viszont célt értek, a Csirke-fiúk tartották a lépést a vendéglátókkal. Juhos leventét küldte harcba Dzunic, aki igyekezett is meghálálni a bizalmat, duplákkal és triplákkal, a túloldalon a hazai közönség által különösebben nem kedvelt – anno egy szezont itt töltött, s nem alkotott maradandót – Jara Rubin Doyne volt elemében. Félidőben öt ponttal vezettek a házigazdák, a vendégek rutinos, sokat megélt klubelnöke, Czerpán István elégedett jegyezte meg a csarnok VIP-termében: a gárda egyelőre a várakozás felett teljesít, méltó ellenfele a minden tekintetben erősebb Albacompnak. Hozzátette, a tisztes vereséggel elégedett lenne.

A harmadik negyedben összeroppantak a pécsiek, azonnal tízre nőtt a különbség, a vendégek láthatóan elfáradtak, kisvártatva húszpontos differenciát mutatott az eredményjelző, majd újabb hazai találatok következtek. Az utolsó játékrészre közel harmincpontos különbséggel fordultak az együttesek, a végjátékban a meglehetősen egyéni játékkal jelentkező – a társakat ritkán vette bele a közös munkába – Doyne próbált kozmetikázni az eredményen, végül 92-68-ra (22-23, 23-17, 29-6, 18-22) győztek a fehérváriak, akik a következő szombaton Zalaegerszegre látogatnak. Egyértelműen győzelmi reményekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik