Sport

Megmaradt a Szeged bajnoki veretlensége

A vízilabda BL csoportmeccsén aratott diadala után a Vasas a hétfői bajnokin alulmaradt a Szegeddel szemben.

A Bajnokok Ligájában a Szegedet legyőző fővárosi piros-kékek kikaptak két góllal a Tisza-partiak otthonában, akik így megőrizték bajnoki veretlenségüket és éllovas pozíciójukat.

Szauna fogadta a szurkolókat az újszegedi sátor alatt és forró hangulat. Ez utóbbit nem a vízgépész, hanem a több, mint hatszáz drukker biztosította.

A listavezető hazaiak és a tabella második helyét elfoglaló vendégek összecsapásán az angyalföldiek horvát világbajnoka Miho Boskovic két találatával és háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely emberelőnyös góljával 3-1-re elhúztak.

A szegediek egyetlen első negyedbeli gólját az Európa-bajnok balkezes szélső, Kiss Csaba lőtte.

A második játékrészben a hazaiak egyenlítettek a szintén háromszoros ötkarikás bajnok center, a szabaddobásból, majd megúszásból duplázó Molnár Tamás révén (3-3).

Kétszeri gólváltást követően a harmadik negyedben 5-5-re módosult az állás, majd a másodjára is eredményes válogatott Török Béla löketével 6-5-re már a Szeged vezetett. Boskovic jóvoltából a Vasas az utolsó szünet előtt egyenlített, ám Somogyi Balázs a játékrész hajrájában emberelőnyből 7-6-ra módosított.

A befejező nyolc percben Kiss Gergely büntetője célba ért (7-7), a balkezesklasszis válaszolt Hegedüs Gábor góljára is, aki azonban az újabb szegedi fórból megint bevetette a Vasas kapuját (9-8).

A piros-kékek elpuskázták utolsó emberelőnyüket, Somogyi viszont szabaddobásból betalált, így 10-8-ra nyert, és bajnoki veretlenségét is megőrizte a Szeged.

Eredmény – Vízilabda OB I, 10. forduló

Szeged-Beton VE – TEVA-Vasas-UNIQA 10-8 (1-3, 3-1, 3-2, 3-2)
Góldobók:
Molnár, Török, Hegedüs, Somogyi 2-2, Juhász , Kiss Cs. 1-1, illetve Boskovic, Kiss G. 3-3, Katonás, Steinmetz Á. 1-1

ZF-Eger – Debrecen Fujitsu 7-6 (2-0, 2-1, 2-2, 1-3)
Legjobb góldobók: Biros 3, illetve Vindisch 2

Kaposvári VK – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 4-12 (1-3, 0-2, 1-5, 2-2)
Legjobb góldobók: Gyurováth 3, illetve Negrean 4

BVSC-Zugló – PVSK-Fűszért, Szőnyi út 10-9 (3-3, 1-1, 5-2, 1-3)
Legjobb góldobók: Borsós, Szűcs 2-2, illetve Scholefield 3

Groupama-Honvéd – FTC-Fisher Klíma, Kőér utca 17-6 (5-0, 4-1, 4-2, 4-3)
Legjobb góldobók: Gór Nagy 5, illetve Kincses 3

OSC – KALO MÉH-CS and K-Szentesi VK 6-6 (2-2, 1-1, 1-2, 2-1)
Legjobb góldobók: Benczur 3, illetve Weszelovszky 2

A tabella:
1. Szeged-Beton VE 9 8 1 – 111-71 25 pont
2. TEVA-Vasas-UNIQA 10 7 1 2 128-75 22
3. ZF-Eger 8 7 1 – 94-56 22
4. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 10 7 1 2 107-70 22
5. Groupama-Honvéd 9 7 – 2 110-68 21
6. Debrecen Fujitsu 10 5 1 4 90-65 16
7. Bodrogi Bau-Szentesi CS and K-Szentesi VK 10 3 1 6 90-113 10
8. FTC-Fisher Klíma 10 3 1 6 79-107 10
9. BVSC-Zugló 10 3 – 7 80-115 9
10. PVSK-Fűszért 10 2 1 7 82-117 7
11. Kaposvári VK 10 1 1 8 60-128 4
12. OSC 10 – 1 9 63-109 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik