Sport

A legvégén nyert a Falco és a Körmend, kikapott a Paks

Váratlan eredményeket hozott a férfi-kosárlabda-bajnokság szombati játéknapja. A végén csak egy nagyágyú égett meg.

A bajnoki címvédő Szolnoki Olaj játszotta a legsimább mérkőzést a forduló szombati játéknapján, a szenvedő fél a Zalaegerszeg volt.

A két évvel ezelőtti bajnok nem tudodd nagy ellenállást kifejteni, igaz, a nagyszünet után tartotta az addig kialakult különbséget, nem lett a vége nagyon súlyos vereség.

A Falco majdnem megégett hazai pályán, hiszen a Kecskemét az egész találkozó alatt kontrollálta a játékot, egészen az utolsó negyedig. Stojan Ivkovic csapata még az utolsó negyed előtt is 63-56-ra vezetett, de a záró tízpercet 27-10-re elvesztette.

A szombathelyieknél Timberlake volt a nyerőember 26 pontjával (nyilván az örökifjú Kálmán mellett), a kecskemétieknek pedig bosszantó lehet, hogy a tavaly még ott játszó Will 10, míg a korábban két évet az akkor még Univernél eltöltő Szabó Zsolt 18 pontot (és 8 lepattanót) szerzett.

A Körmend szinte az utolsó pillanatokig bukásra állt a Szolnokot már legyőző Sopron otthonában, de a végén összekapta magát, és 8 pontos győzelmet aratott az MKB Arénában.

Sokáig irányította a meccset a Sopron, de a második negyedben a Körmend átvette a vezetést. Nem sokáig, mert Egemonye és Thomas is jól játszott ebben a periódusban. Senki sem gondolta volna ekkor, hogy három perc elég lesz a Sopron bukásához.

A 35. percben még 59-55-re vezetett az SKC Rubin pontjaival, ám innentől jött egy 14-0-s körmendi roham Powell, Ferencz és Németh főszereplésével, ez pedig végzetesnek bizonyult hazai oldalon. A hazaiak érthetetlen módon hármasokkal operáltak a végén, ez rossz taktika volt, nyert a Körmend.

A legnagyobb meglepetés Pécsen született meg, ahol a hazaiak, akik nemrégiben elvesztették vezetőedzőjüket Srecko Sekulovic személyében, legyőzték az Atomerőmű csapatát.

A még alakuló Paks, amely az európai kupaporondon is szerepel (szerdán 45 ponttal kaptak ki Nyizsnyij Novgorodban) egy alkalommal már kikapott a nemzetközi meccs után (Kaposváron), most is alulmaradt egy kiélezett küzdelem után.

A pécsiek legeredményesebb játékosa Andrija Ciric lett, ő 32 pontot szerzett.

Eredmények, Premier League, 14. forduló
Falco KC – Kecskeméti KSE 83-73 (21-29, 20-13, 15-21, 27-10)
A legjobb pontszerzők: Timberlake 26, Szabó 19, Kálmán 18, Will 10, illetve Wittmann 17, Kelley 13, Radonjic 10
Soproni KC – Fortress Körmend 70-78 (20-17, 21-23, 15-9, 14-29)
A legjobb pontdobók: Rubin 20, Egemonye 18, Thomas, Gombás 14-14, illetve Ferencz, Townes 16-16, Powell 12, Németh 11, Bell 10
PVSK-Pannonpower – Atomerőmű SE 83-79 (15-22, 27-23, 18-22, 23-12)
A legjobb pontdobók: Ciric 32, Vasojevic 16, Tóth N. 12, illetve Donald 23, Vojvoda 18, Williams 11, Morgen 10
Szolnoki Olaj – ZTE 96-79 (20-14, 27-17, 28-23, 21-25)
A legjobb pontdobók: Trepák 15, Mills, Horváth Á., Trotter 14-14, Nikolov 12, illetve Withworth 24, Tóth G. 14, Hines 12

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik