Sport

Átadták a tenisz Nemzeti Edzés Központot

A válogatottak már birtokba is vették az edzésközpontot, elsősorban számukra nyílhatnak új távlatok.

Ünnepélyesen megnyílt szerdán Budapesten a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) Nemzeti Edzés Központja (NEK). A megnyitó alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kiderült, hogy a NEK életre hívásának folyamata akkor gyorsult föl, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. átadta az MTSZ-nek a korábban a Talentum TC otthonának számító telep egy részét, így az ősszel már elkezdődhetett és be is fejeződött a három keménypálya megépítése.

“A Nemzeti Edzés Központ birtokbavétele és a három keménypálya első ütemének befejezése olyan eredmény, amiről sok éven át még álmodni sem mertünk. Ezzel végre otthona lesz a válogatottnak, vége az albérletben töltött éveknek, s így mindenképpen egy új korszak kezdődik a magyar tenisz életében” – mondta el Szűcs Lajos, az MTSZ vezetője, akit január végén egyhangúlag bíztak meg az elnöki teendők ellátásával. Hozzátette: a sportág az idén szép eredményeket mutatott fel és a jövő évi londoni ötkarikás játékokon három-öt játékos képviselheti majd a magyar színeket.


“Az idő rövidsége és a tél közeledte miatt nem volt arra lehetőség, hogy már most a végleges borítás kerüljön az aszfaltra, ez jövő nyáron történik majd meg
– mondta Richter Attila főtitkár. – Ez után a salakos pályák következnek, s a tervek között egy nézőtér kialakítása is szerepel.”

Az új lehetőség jelentős anyagi könnyebbséget is jelenthet egy-egy játékos számára, hiszen komoly pályabérleti díjakat takaríthatnak meg. Állandó beosztásokkal tervezhetőek az edzések. Vannak azonban más jellegű előnyei is a NEK-nek, így például az, hogy a fedettpályás korosztályos országos bajnokságok mind itt kerülnek lebonyolításra, az első osztályú és szuperligás rájátszások szintén, tehát központi sportági színtérré változik 2012-től az edzőcentrum.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik