Sport

Az újabb bravúr kapujában botlott meg a Dab

A Dab.Docler jégkorongcsapata 2-0-s vezetésről kapott ki 3-2-re az olasz Asiagotól a Kontinentális Kupa D csoportjában.

Nem pihenhetett sokat a dunaújvárosi együttes a pénteki, bravúros sikert követően, ugyanis szombaton délután az olasz Asiago várt Stephan Lundh fiaira. A D csoport második játéknapján ezúttal a Dab.Docler szerezte meg a vezetést, Azari Zsolt már a hatodik percben mattolta az itáliaiak kapusát.

A folytatásban mind a két fél előtt adódtak lehetőségek, azonban a következő találatra a második harmad hajrájáig kellett várni, Kiss Ákos növelte kettőre a magyar együttes előnyét. Hogy nem kétgólos fórból várhatták mieink a záró etapot, arról Borrelli gondoskodott, aki a 40. percben szépített.

A harmadik húsz percben berendezkedtek a dunaújvárosi kapu elé a csapatok, Sevela kapus azonban állta a rohamokat. A Dab aztán egy olasz kiállítás során tudott hosszú idő után kiszabadulni az Asiago szorításából, ám bő hat perccel a vége előtt újra villant az olaszok 30 esztendős kanadai támadója és kiegyenlített.

Sevelának aztán védenie kellett egy büntetőt, de az utolsó előtti percben mégis megrezzent a hálója, Bentivoglio köszönt be. A dunaújváros a végére még lehozta kapusát, ám a trükk nem jött be, az Asiago ugrott a D csoport élére. Stephan Lundh csapatának így vasárnap le kell győznie a brit Sheffieldet, illetve szurkolnia kell annak, hogy a dán Herning lelépje az olasz gárdát. Ha mindez teljesül, a Dab ott lesz majd a Kontinentális Kupa négyes döntőjében.

Eredmény – Kontinentális Kupa, D csoport, 2. forduló
Asiago (olasz) – Dab.Docler 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik