Sport

Szolnoki vereség a Keravnosztól

A Szolnok hazai pályán alulmaradt a ciprusi Keravnosszal szemben a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa harmadik fordulójában.

Az Eurochallenge-ben már tavaly is szerepelt Szolnok 1/1-es mérleggel állt az első két forduló után, a harmadik meccs pedig nagy dobópárbajjal és rengeteg kosárral indult: a nyitónegyedben 51 pontot láthatott a Tiszaligeti Csarnok közönsége.

A folytatásban az amerikai légiósokra építő ciprusiak tíz pontra megléptek, ám a magyar bajnok összeszedte magát és Báder, illetve Horváth révén a félidőben már 48-50 volt az állás.

Térfélcsere után Báder egy esést követően kibicegett az öltözőbe, a Tisza-partiak mégis átvették a vezetést. A center nemsokára visszatért, Pór Péter tanítványai pedig ismét hátrányba kerültek, ám jött az újabb fordulat, és az utolsó játékrész 66-66-ról indult. A hajrában az eredmény után futó hazaiak többször is közel kerülhettek volna a nicosiaiakhoz, ám a helyzetek rendre kimaradtak, miközben a vendégcsapat kevesebbet hibázott, s végül megérdemelten nyert.

Az 1/2-es mérlegnél tartó Szolnok egy hét múlva a francia Pau-Orthezhez látogat.

Eredmény – 3. forduló, H csoport

Szolnoki Olaj-Keravnosz (ciprusi) 81-93 (24-27, 24-23, 18-16, 15-27)

A magyar csapat legjobb dobói: Báder 23, Horváth 20, Trotter 12, Mills 11

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik