Sport

Németh András nem lesz Konkoly utódja

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 11. 18. 12:45

Jövő szerdáig eldől, ki lesz a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé bejutott Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának új edzője. Németh András biztosan nem.

Kelecsényi Ernő, a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, két-három jelölt van a posztra, külföldi és magyar szakemberek is, de külföldön dolgozó magyar edző nincs közöttük.

“Bárki lesz is az edző, a BL-döntő a cél, és ha már ott vagyunk, győzni is akarunk. A hazai sorozatok, a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése pedig kötelező” – jelentette ki. Hozzátette: a reálisan elérhető kínálatból akarnak választani, nem az a céljuk, hogy szerződéssel rendelkező edzőket keressenek meg, ezért kizárta Németh András, az osztrák Hypo NÖ és Kovács Péter, a Békéscsaba trénerének leigazolását.

“Olyan embert keresünk, méghozzá hosszú távra, aki lehetőleg ismeri a mezőnyt, a csapatot, a játékosokat. A sok különböző kézilabda-kultúrából érkező klasszis egységgé kovácsolása, és a minden esetben a maximális eredmény elérése lesz a fő feladata” – fogalmazott.

Szerinte több érv szólna amellett, hogy a női válogatott norvég szövetségi kapitánya, Karl Erik Böhn a győri kispadra is leüljön, mint amennyi ellene.

“A mi szempontjainknak ő megfelel: néhány hónapja itt él, ismeri a mezőnyt, a játékosokat, nagyon jól ismeri azokat a csapatokat, akikkel a BL-ben tavasszal meg kell küzdenünk” – mondta a szakemberről Kelecsényi Ernő.

A Győr a Bajnokok Ligájában a címvédő norvég Larvikkal, a dán Midtjyllanddal és a spanyol Itxako Navarrával került egy középdöntős csoportba, innen kell kivívnia a továbbjutást az elődöntőbe.

A kézilabda szövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedő győri sportvezető szerint Böhn Győrbe szerződtetése ellen szólhat, hogy a sportág vezetése szeretné, ha a válogatottak mellett dolgozó edzők szövetségi alkalmazottak lennének.

A szerdán menesztett Konkoly Csabáról Kelecsényi Ernő azt mondta, nagyon eredményes négy évet töltött a csapattal, ennek az időszaknak az értékelése mindenképp pozitív.

“Klubvezetőként azonban röntgenszemmel kell átlátni a háttérben zajló folyamatokat, és tudni kell, hogy szakmai és emberi szempontból ki lehet az, aki a legtöbbet tudja kihozni ebből a keretből” – indokolta az edzőváltást a klubelnök. Hozzátette, a döntés nem hirtelen született, “talán azok számára váratlan, akik más szemüveggel nézik a játékot, mint mi”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.