Sport

Kvitova az év női teniszezője

A cseh lányt a szurkolók és a média szavazatai alapján lett 2011 legjobbja.

Petra Kvitova idén megnyerte pályafutása első Grand Sla-viadalát (Wimbledon), a WTA-világbajnokságot, Fed Kupa-győzelemhez segítette Csehországot, a világranglista 34. helyéről pedig a másodikra ugrott előre az év végére, vagyis nem véletlen, hogy a még csak 21 esztendős teniszezőt találták az év legjobbjának.

„Ez a szezon álomszerűen sikerült. Hatalmas elismerés, hogy megkaptam az Év játékosa-díjat és így csatlakozhattam a legnagyobb teniszezők táborához, mint például Martina Navratilova. Mindig is meleg szívvel gondolok majd 2011-re és megpróbálok erre az évre építeni” – mondta az érthetően boldog győztes.

Kvitova egyébként még további három díjat érdemelt ki, az újságírók szavazatai alapján ő lett az év legtöbbet fejlődött játékosa, a teniszezők szerint ő volt a legsportszerűbb, a szurkolók pedig az ő teljesítményét találták 2011 legnagyobb áttörésének.

Kvitova pályafutásának eddigi legnagyobb sikere:

Az év felfedezettje a román Irina-Camelia Begu lett, ő idén a 214.-ről a 38. helyre lépett előre a világranglistán.

A díjazottak
Az újságírók szavazatai alapján:
Az Év játékosa: Petra Kvitova 
Az Év párosa: Kevta Peschke és Katarina Srebotnik
Az Év visszatérője: Sabine Lisicki
Az Év legtöbbet fejlődött játékosa: Petra Kvitova
Az Év újonca: Irina-Camelia Begu
A játékosok szavazatai alapján:
A teniszezőkért legöbbet tevő: Francesca Schiavone
Karen Kratzcke sportszerűségi díj: Petra Kvitova
Legkedvesebb Premier-torna: Porsche Tennis Grand Prix (Stuttgart)
Legkedvesebb nemzetközi torna: Abierto Mexicano TELCEL (Acapulco)
A szurkolók szavazatai alapján:
Kedvenc egyes játékos: Agnieszka Radwanska
Kedvenc páros: Victoria Azarenka és Maria Kirilenko
Legnagyobb áttörés: Petra Kvitova

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik