Sport

Megint a hosszabbításban kaptunk ki az olaszoktól

A magyar jégkorong-válogatott a pénteki, Japán elleni vereséget követően ezúttal Olaszországtól kapott ki a miskolci Négy Nemzet Tornáján.

A magyar együttesnek volt miért visszavágnia Olaszországnak, ugyanis az itáliai legénység az április divízió-I-es világbajnokságon hosszabbításban nyert a mieink ellen és jutott fel az A-csoportba. Na meg az sem volt egy utolsó szempont, hogy Japán Kevin Primeu fiai után Ausztriát is legyőzte, az ázsiaiak így öles léptekkel haladnak a tornagyőzelem felé.

Az első harmadban kiegyenlített játék folyt a jégen, igazán nagy helyzet nem tudott kialakulni, ugyanakkor a kapusoknak ébernek kellett maradniuk a játék állandósága miatt, mindössze kilenc játékmegszakítás volt csak az első húsz percben.

Közeledtünk a mérkőzés feléhez, amikor Diego Iori megszerezte a vezetést az olaszoknak, ám a játékvezetők egészen könnyen túlléptek azon a tényen, hogy egy apró rúgómozdulatot követően, a korcsolyáról került a pakk Budai Krisztián hálójába. A bekapott gól szerencsére nem fogta meg a magyar csapatot, Sofron István szinte azonnal egyenlíthetett volna, ekkor még visszaért egy védő, Vas Márton bombájánál azonban már tehetetlen volt a vendégvédelem, emberelőnyből egalizáltunk.

Kisvártatva már nálunk volt az előny, a fiatal Hári János – akiről csak pénteken derült ki, hogy játszhat – hihetetlenül pimasz gólt lőtt: a 19 esztendős, Svédországban légióskodó játékos egyedül vihette kapura a korongot, szép lassan tette át a bot fonákjára a pakkot átverve ezzel két védőt és a kapust, majd higgadtan a hálóba lőtt – második felnőtt-válogatott meccsén meg is lett az első találata. Ez volt amúgy a magyar válogatott 100. gólja Olaszország ellen.

A folytatásban Budainak is akadt dolga bőven, azonban a nemzeti csapatnál reaktivált portás becsülettel tette a dolgát a vasak közt. Kevesebb mint négy perc volt már csak vissza, amikor egy két helyen is megpattanó lövésnél már ő is tehetetlen volt, emberelőnyből egyenlítettek az olaszok. Jöhetett a hosszabbítás, ezzel azonban eldőlt, hogy a Négy Nemzet Tornáját már biztosan nem nyerjük meg.

A ráadás már megint nem nekünk kedvezett, az olaszok két tök ugyanolyan akcióval próbálkoztak, ám míg az elsőnél sikerült eltakarítani a korongot a kapu elől, addig másodjára már nem, Iori közelről emelt Budai kapujába, az olaszok 3-2-re nyerték meg a találkozót – megint hosszabbításban…

A mieink így már két vereségnél járnak, a vasárnapi zárnapon a szint kétszer kikapó Ausztria lesz a mieink ellenfele.

Eredmények – Négy Nemzet Tornája, 2. forduló
Olaszország – Magyarország 3-2 (0-0, 1-2, 1-0, 1-0) – hosszabbításban
A magyar csapat gólszerzői: Vas M., Hári
Ausztria – Japán 1-5 (0-2, 1-2, 0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik