Sport

Konkoly: Szélsőségesen teljesít a csapat

A Hypo elleni BL-vereség után a Győr női kézicsapatának mestere a csapata játékát jellemző hullámvölgyekről beszélt.

Ahogy arról szerdán este beszámoltunk, a Győr női kézilabdacsapata Bajnokok Ligája-mérkőzésen 29-27-es vereséget szenvedett az osztrák Hypo otthonában. A magyar bajnok nagyon jó formát mutatott az utóbbi időben, így összességében meglepetésnek számít az eredmény.

Győzelme esetén Konkoly Csaba együttese továbbjutott volna a csoportjából, így azonban ezt még nem mondhatja el magáról.

“A tegnapi Hypo elleni összecsapáson ismét bebizonyosodott, hogy védekezés nélkül nem lehet nemzetközi BL-mérkőzésen diadalmaskodni. Nem voltunk elég határozottak és kemények, Németh András csapata lelkesedésben és akaratban is felülmúlt minket a pályán. Nem sikerült érvényesíteni az akaratunkat velük szemben, ezért nyertek az osztrák kézisek – foglalta össze Konkoly Csaba, az Audi ETO vezetőedzője a szerdai vesztes meccsen látottakat a Sport24 kérdésére.

Hornyák Ágit kiemelném a lányok közül, védekezésben és támadásban is annak megfelelően játszott, ahogy előzetesen megbeszéltük. A többieknek viszont nem sikerült hozzátenniük a mérkőzés alakulásához. Negatívum volt a szerdai mérkőzésen, hogy mikor felzárkóztunk, s egyenlíteni tudtunk volna, vagy kedvezőbb végeredményt kialakítására adódott lehetőség, akkor nem sikerült egyéni teljesítménnyel dobni a csapat játékán.˝ – tette hozzá a szakember.

Arra a kérdésre, mi a véleménye a csapata eddigi BL-szerepléséről, így felelt Konkoly: “Továbbjutó helyen vagyunk a Bajnokok Ligájában, bár még van egy forduló, viszont hullámvölgyek jellemzik az együttest. Rettentően szélsőséges a csapat teljesítménye, egyszer kiválóan, máskor pedig nagyon alulmúlva magukat játszanak a lányok. A Hypo elleni meccs is az utóbbi szériában ért minket, formán aluli produkciót mutattunk. Remélem, az utolsó benyomás viszont pozitív lesz, s a visszavágóra sikerül kiküszöbölni a hibákat. Az a cél, hogy az alsó holtpontokat felemeljük a középső teljesítési terültre, ha ez sikerül, akkor lehetünk igazán eredményesek.”

Vasárnap Győrben fogadja az ETO a Hypót, a vezetőedző győzelmi reményekkel várja a küzdelmet: “Egyértelműen győzelemre törünk vasárnap, a hazai pálya kötelez bennünket. Mindenképpen azt várom a csapattól, hogy ahogy eddig is meg tudtak újulni, s a rosszabb mérkőzések után képesek voltak felállni, most szintén így tegyenek. Az előzetes hibákból tanulva, a jó dolgokat pedig felerősítve lépjenek pályára a Hypo ellen.”

Az ETO csapatának honlapjára felkerült videóban Németh András, a Hypo magyar mestere úgy vélekedett, a tegnapi meccs számukra egy csodával ért fel, nem hitt abban, hogy lesz esélyük a Győr ellen. Hozzátette, egy tisztességes meccs reményében indultak neki az összecsapásnak, majd egyre jobban belelendültek. A szakvezető külön kiemelte a cserejátékosait, akik “óriási meglepetést” nyújtottak számára a teljesítményükkel.

A két csapat vasárnap, Győrben újra megmérkőzik egymással a BL csoportkörében.

Edzői értékelések a magyar bajnok szerdai veresége után:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik