Sport

Nagy verést kapott a Sopron az Euroligában

Az Uniqua-Euroleasing Sopron együttese 91-60-ra kikapott a török Fenerbahce vendégeként és már három vereségnél jár.

Az ötvenszázalékos mérleg elérése volt a célja a soproni hölgyeknek az Euroliga B csoportjában, ez azonban nem jött össze Fegyvernekyéknek. A magyar együttes a sorozat előző kiírásában alapszakasz győzelemig jutó török sztárgárdához, az idén eddig hibátlan Fenerbahcéhoz látogatott, a hazaiak pedig már az első negyedben tudatosították, hogy számukra ma csak a győzelem játszik, 30-12-re hozták az első tíz percet.

A második negyedben mintha egy teljesen más meccset láttunk volna, visszajött a Sopron a meccsbe és a félidőre tízen belülre kapaszkodott. Fordulást követően aztán már nem kegyelmezett a hazai fél és végül sima 91-60-as győzelmet aratott az Euroliga negyedik fordulójában.

Odaát Taylor és – a korábban a Sopront is erősítő – McCoughtry vitte prímet 18, illetve 17 ponttal, a magyar csapatból a 16 egységig jutó Zavecz volt a szerdai pontkirály.

Az A csoportban érdekelt Győr csütörtökön este a szintén török Galatasarayjal meccsel majd hazai parketten.

Eredmény – női Euroliga, B csoport, 4. forduló
Fenerbahce (török) – Uniqa-Euroleasing Sopron 91-60 (30-12, 9-18, 29-12, 23-18)
a magyar csapat legjobb dobói: Zavecz 16, Krivacevic 12, Kurasova 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik