Az Acélbikák az utóbbi időben egymás után játsszák a tétmeccseket, szerdán Kapfenbergben vendégeskedett a csapat a Nationalliga apropóján. Úgy tűnt gólnélküli első húsz percet játszanak a felek, azonban a szünetet jelző dudaszó előtt nem sokkal Erdélyi Péter mattolta Oliver Zirngast egyenlő létszámnál.
A második felvonásban már kettővel is elhúzott a Dab.Docler, Robert Sabados Tőkési Lajos átadása után köszönt be, azonban a Bulls még ebben a játékrészben egyenlíteni tudott, izgalmas harmadik harmadra volt kilátás.
A hazaiak aztán szűk öt perc alatt 4-2-re módosították az állást és ugyan Erdélyi második találatával újra lőtávolon belülre kerülte a Dab, végül sima 6-3-as verést kapott a csapat. A zakó azért is fájó, mert a Kapfenberg elég visszafogott teljesítményt nyújtott eddig a szezonban, hovatovább ez volt még csak a második hazai győzelme.