Sport

“Hétfőn megállt a Fradi-szív”

A Magyar Olimpiai Bizottság szerdán tartotta hagyományos halottak napi megemlékezését a Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál.

A sírkertben 1994 óta áll az az emlékfal, amely időrendben örökíti meg az elhunyt magyar olimpiai bajnokok nevét. Jelenleg 119 sportoló neve található rajta, a legutolsó név a tavaly elhunyt Polyák Imre olimpiai aranyérmes birkózó, a Nemzet Sportolója.

“Hétfőn megállt a Fradi-szív” – mondta beszédében Borkai Zsolt MOB-elnök (a képen), utalva a hétfőn elhunyt Albert Flóriánra, Magyarország egyetlen aranylabdására, olimpiai bronzérmes labdarúgóra, a Nemzet Sportolójára. A kegyelet virágait a Császár egykori pálya- és játékostársai, Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Szűcs Lajos, Dunai Antal, Göröcs János is elhelyezték – amint arról a MOB tájékoztatott.

Az emlékfalat megkoszorúzta az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Dömötör Zoltán, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Jakabházyné Mező Mária, és az olimpiai iskolák igazgatói, pedagógusai is.

Az ünnepséget követően a kegyelet virágait elhelyezték Csanádi Árpád sportdiplomata és Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó sírhelyénél is.

A megemlékezésen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, olimpiai bajnok, a MOB tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről Berzi Sándor alelnök és Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője, valamint számos olimpiai bajnok és érmes, köztük Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik