A női kosárlabdázás elmúlt húsz évének egyik meghatározó személyisége Béres Tímea, aki 2009-ben a Brno játékosaként gondolta úgy, abbahagyja az aktív játékot. Férje, Stojan Ivkovic akkor a Kecskemét felkérését fogadta el a szakmai igazgatói feladatok ellátására, távozott Pécsről, a család pedig így a hírös városba költözött. A család, amely egy éve már négytagú.
– Igen, az időm nagy részét kitölti az, hogy az egyéves Márkóval és a nyolcéves Milánnal foglalkozom, igaz, ő már iskolás, másodikba jár. Elevenek, de jó gyerekek, nagy boldogság velük foglalkozni. Milán születése után három hónappal már játszottam, most viszont átélhetem azt, milyen otthon maradni.
– Nem lehet mindig kellemes, most például, ahogy hallom, sír a kicsi…
– Igen, épp elesett, de ez előfordul. Most a konyhában pakol éppen.
– Janics Natasa most egy hónappal szülés után edzésbe állt, te három hónappal Milán érkezése után már játszottál. Jó döntés volt?
– Ahhoz, hogy egy anya újra dolgozzon, sportoljon, kell egy nagyon biztos, harmonikus családi háttér. A döntést az anyának kell meghoznia, jól döntöttem, mert – főleg a mai sportvilágot figyelve – fiatalon szültem, nem kellett gondolkodnom a visszavonuláson. Semmiben nem szenvedett hiányt Milán, 9 hónapig szoptattam is, nagyon sok szeretet kapott a családtól.
– Azt mondják, Kecskemét tökéletes város a gyerekneveléshez.
– Megszoktuk. Én már annyi helyen éltem, hogy nagy problémát nem okozna, ha nem lenne megfelelő a város, de tényleg jól érezzük magunkat. A család egységes és boldog. Persze ehhez kell az is, hogy az ember munkakörülményei is meglegyenek.
Stojan Ivkovic a férj és az apa, valamint az egyéves Márkó a kecskeméti sportcsarnokban
– Ebben most nem lehet gond, fut a Kecskemét szekere. Mondhatjuk, hogy két éve, visszavonulásoddal te hoztad meg az áldozatot a család érdekében?
– Stojan és köztem mindig volt abban egyensúly, kinek a karrierje fontosabb. Egy jó darabig az enyém volt az, de én szép lassan kivonultam a sportágból. Jó, hogy most nem látom a játékot, nem hiányzik, így könnyebb a civil életre átváltani.
– Magyarul jó, hogy nincs Kecskeméten élvonalbeli női kosárcsapat…
– Dehogyis, nem így értettem.
– Sejtettem. Annak idején gyakran jártál a helyi sportcsarnokban, hiszen a 90-es években volt NB I-es kosárcsapat Kecskeméten.
– Igen, szerettem a régi csarnokot, és szép emlékeim vannak, mert Tóth Viktor például volt edzőm a kadetválogatottban, amellyel Eb-bronzérmet szereztünk.
– Most újra visszatértél a helyi, immáron új csarnokba, hiszen nemrégiben elindítottatok egy programot, amelynek során gyerekeknek tartotok nyílt foglakozásokat. Kinek az ötlete volt?
– Mikor Franciaországban Euroligát nyertünk a Valenciennes-nel, ott találkoztam ezzel a programmal. A lényege az, hogy a helyi csapat legjobbjai tartanak foglalkozásokat, toborzókat a gyerekeknek. Magam is úgy gondolom, hogy szükség van példaképekre, ők tudják behozni a kicsiket a csarnokba. Minden szerdán várom a gyerekeket a férfi csapat tagjainak együttműködésével, a fiúk és a lányok együtt kosárlabdáznak. Nagyon élvezem a dolgot.
– Milán is szereti a kosárlabdát?
– Ő is jár a foglalkozásra, de a foci mellett tette le eddig a voksát. Idővel hátha „megfogjuk”, de a lényeg, hogy mozogjon, akkor sem történik tragédia, ha a focinál leragad.
– A kecskeméti fiúk meccseire kijársz? Van kedvenc játékosod?
– Igen, ott vagyok a hazai találkozókon. Milánnak van kedvence, ő Wittmann Krisztián játékát kedveli.
A szerdai foglalkozásokon újra kosarazik Béres Tímea
– Ha keményen és kritikusan kellene férjedről és munkájáról beszélned, mit mondanál?
– Stojan úgy irányítja aktuális csapatát, most a Kecskeméten, mint egy családot. Ez nagy fegyelmet is jelent egyben, és azt is, hogy mindenért ő vállalja a felelősséget. Mindig leveszi a terhet a játékosok válláról, akik így felszabadultabban játszhatnak. Van egy stílusa, emiatt vannak, akik nem jönnének ide, de akik vele tartanak, elfogadják. Úgy tűnik, az eredmények őt igazolják.
– A 90-es évek nagy női kosárlabda egyéniségei közül szinte alig maradtak a sportág mellett, vagy én látom rosszul?
– Ez valahol természetes, hiszen egy nőnek mindig nehezebb, családot is kell vállalnia, aztán meg összetartania azt. Ezzel együtt nehéz bekerülni a körforgásba, elég belterjes a sportág, mint majdnem mindegyik. Ha valahol szerepet kap valamelyikünk, annak örülni kell.
– Legutóbb Iványi Dalma vállalt szerepet visszavonulása után Pécsen. Tartod a kapcsolatot egykori csapattársaiddal?
– Természetesen, örülök annak, hogy a Pécs Dalmával igyekszik kilábalni a gödörből. Újvári Esztivel, Fürész Emővel, Donkó Orsival, a korosztályom tagjaival rendszeresen beszélgetünk, azt hiszem, jó kis csapat voltunk. A jelenkor kosarasai közül Fegyverneky Zsófi pályafutását figyelem legfőképp, ő jó barátom, együtt játszottunk Brnóban is.
– Jó döntésnek tartod, hogy Sopronba szerződött? Hogyan élted meg annak pályafutásod alatt a Pécs-Sopron vetélkedést?
– Zsófinak el kellett jönnie Pécsről. Én ugye mindkét csapatban játszottam, szerintem jót tett a sportágnak a Pécs és a Sopron rivalizálása. Sajnálom, ami Pécsen történt, de valahol jogos, hogy egy eladósodott klub egyszer rákényszerül a konszolidációra. El kellett jönnie ennek a pillanatnak, de olyan széles a tömegbázisa a sportágnak a városban, hogy a klub össze fogja szedni magát. A Sopron mindig is addig nyújtózkodott, amíg a takarója ér, a legstabilabb magyar egyesület.
– Mit gondolsz a Sopron és a Győr eddigi Euroliga-szerepléséről? Egy győzelem és két vereség a mérleg mindkét magyar együttesnél.
– Az, hogy a Salamanca ellen a Sopron kikapott, nem meglepetés, a spanyolok külön klasszist képviselnek. A hosszabbításos meccset meg lehetett volna nyerni. Egyik mérkőzést sem láthattam élőben a szerdai elfoglaltságom miatt. A soproniak annyival erősebbek a győrieknél, hogy a magyar állomány egységesebb játékerőt tekintve. Kár, hogy a Pécs nem vesz részt a nemzetközi küzdelemben, nekik a harmadik hely lehet a minimális cél a bajnokságban, ez össze fog nekik jönni.
– A női válogatott elbukott az Európa-bajnoki selejtezőben, majd a pótselejtezőben is. Mi lehetett a gond?
– Nem könnyű erre válaszolni, de az biztos, hogy egyre kevesebb a merítési lehetőség az utánpótlásból, kevesebb a fiatal, így kevesebb a minőségi játékos is. Az eredménytelenségben a minőségi edzők hiánya is szerepet játszik. Ettől függetlenül ez a korosztály alkalmas arra, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.
