Sport

Erőltetett menet vár a győri lányokra

Az idei Bajnokok Ligája-szezon eddigi legfontosabb mérkőzése előtt áll a Győri Audi ETO KC csapata.

Egyebek között emiatt érezte fontosnak a vezetőség, hogy sajtótájékoztató keretében értékelje a lányok eddigi szereplését, de a felkészülésről is szót ejtettek a találkozón.

Szűk két hét alatt négy meccs vár az Audi ETO-ra: október 30-án a Metz, november 5-én a Randers lesz a soros ellenfél, majd a HYPO elleni oda-visszavágóval zárul a BL-csoportkör, melyeknek időpontjai: november 9. és 13.

Konkoly Csaba vezetőedző szerint felkészülten várják a vasárnapi megmérettetést: “Az első mérkőzésünket elvesztettük. Nem igazán állt össze még a csapat akkorra. A második meccsnek már sokkal fegyelmezettebben, összeszedettebben vágtunk neki, tanulva hibáinkból”.

A francia Metz elleni küzdelemnek is minden tudásukat bevetve, az előző meccsek hibáit kiküszöbölve vágnak neki az Audi ETO kézilabdázói, valamint a nemzetközi kézilabdában megszokott gyorsabb tempójú játékra is készen állnak.

Pálinger Katalin az előzetes reményekkel ellentétben – nem tud még pályára lépni a hétvégén agyrázkódása miatt, így Katrine Lunde-Haraldsen mellett valószínűleg a fiatal tehetség, Pásztor Bettina juthat szerephez a legrangosabb kupában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik