Sport

Kerékpárbaleset érte Kovács Katalint

Kerékpárral bukott Kovács Katalin, a Domino Honvéd kétszeres olimpiai és 31-szeres világbajnok kajakosa.

A versenyző társaival és edzőjével, Csipes Ferenccel a Balatonnál edzőtáborozott, a bukás ott történt.

“Sajnos hamar véget ért számomra az edzőtábor. Bicikliztünk és nagyon nagyot estem. Erőteljesen ráestem a kezemre, alaposan fáj is. De a testem több része is úgy néz ki, mintha agyonvertek volna” -– olvasható a sportoló blogjában, a molcsapat.hu oldalon.

“A Balatonalmádi-Tihany távon annyira belehergeltük magunkat, hogy talán kicsit gyorsabban is mentünk a kelleténél. Ilyen nagy sebesség mellett jött egy s-kanyar, amit nem jól vettem be, és előre estem. Akik látták, azt mondták, majdnem szabályos szaltót írtam le a levegőben.”

Kovács Katalin elmondta: voltak fájdalmai, de mostanra már sokkal jobban érzi magát. Hozzátette: az orvosok legalább háromhetes pihenést javasoltak neki, ő azonban minél hamarabb szeretne lapátot ragadni.

“Október végén újabb edzőtáborba megyünk Dunavarsányba, akkor már szeretnék teljes értékű munkát végezni. Az orvosok szerint még várnom kellene, de én úgy érzem, bírni fogom a munkát, a kezem szépen gyógyul” – adott helyzetjelentést a versenyző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik