Utoljára 1986-ban, a szófiai világbajnokságon fordult elő, hogy egyetlen ezüstéremmel kellett beérje a sportág. Akkor Bujdosó Imre kardozó az egyéni versenyben állhatott a dobogó második fokára. Most a férfi párbajtőr csapat nyújtott némi vigaszt. A sportág eredményessége london előtt több mint aggasztó. A szigorúan vett szakmai kérdéseken túl a háttérban társadalmi probléma sejlik.
– A legeredményesebb magyar olimpiai sportágról lévén szó kudarc a vívó válogatott világbajnoki szereplése?
– Az előzetes várakozásoknál valóban gyengébben szerepeltünk. Lehet kudarcként kezelni szereplésünket. Biztosan ki is hangsúlyozzák majd ezt egyesek – válaszolta egykori kiváló tőrvívónk, Jánosi Zsuzsa, aki jelen állás szerint a Magyar Vívó Szövetség sportigazgatójaként talán az egyik legautentikusabb személy a válaszadásra. A feltételek maximálisan adottak voltak, és nem hiszem, hogy keveset edzettünk volna, vagy többet, másképp kellett volna készülnie a csapatnak.
– Akkor mi volt a probléma?
– A kudarc vagy siker? Azért ennél árnyaltabb a kérdés és semmi köze a szigorúan vett szakmai érvekhez, ellenérvekhez. A világban egyre népszerűbb a vívósport. Hihetetlenül kiszélesedett a mezőny. Az eseményen 116 ország mintegy 1000 sportolója vett részt. A vívás az egykori szocialista országok és a szűk elit sportágából világsporttá vált.
– Ehhez képest Magyarországon milyen a helyzet?
– Minden erőlködésünk ellenére beszűkülés. Az elmúlt évtizedekben egyesületek mentek, és mennek folyamatosan tönkre, elapadt a versenyzői létszám, edzőink jelentős része itthon megélhetési problémákkal küzd, inkább külföldön vállalnak munkát, és ellenfeleinket tanítják.
– Hány igazolt vívó van Magyarországon?
– A három fegyvernem hat szakában összesen úgy 3000. De a szám már tartalmazza a 8 éves kezdőt is és a 60 éves egykori vívót is, aki hobbiszinten indul el a hazai versenyeken. Tudomásul kell venni, a vívás drága sport. Ebben a gazdasági helyzetben a családoknak más problémáik vannak, nem vagy kevesen áldoznak 150-200 ezer forintot egy kezdő gyermek felszerelésére.
– A csapat egy részét viszont olyan versenyzők alkotják, akik rutinosak, több éve, egyesek évtizede hozzák az eredményeket.
– Ez kvalifikációs világbajnokság volt. Aki élt és mozgott elindult. Egyeseket a nagy teher összeroppantott. A franciák női párbajtőröző extraklasszis többszörös olimpiai bajnoka, Laura FLESSEL-COLOVIC a 64 között esett ki… Nyilván ő sem felejtett el vívni.
– És mi?
– Mi sem. Viszont a győztesek, helyezettek között számos olyan nemzetet találunk, akik évekkel ezelőtt az „indultak még kategóriát erősítették, akik ellen melegítés jelleggel lehetett selejtezőkben vívni, mert fél gőzzel is biztos volt a győzelem. Volt magyar versenyző, aki vietnami vívótól kapott ki a táblán. Ez régebben elképzelhetetlen volt. Rendkívül kiegyensúlyozottá vált a mezőny.
– Mit tehet az egyszerű sportbarát? Barátkozzon meg ezzel a szinttel? Mire számíthat Londonban?
– Az biztos, hogy ez az eredményesség közelebb áll a realitáshoz, mintha fél tucat éremmel tértünk volna haza. De lesz ez még jobb. Például az olmipia mindig könnyebb verseny, mint a világbajnokság. Aki kvalifikálja magát az jó eséllyel áll majd rajthoz.
– És a jövő, az az utánpótlás?
– Női kardban 18 éves átlagéletkorú, szinte gyermek csapattal indultunk, és minden szakágban voltak fiatal, újonc versenyzők. Rióra talán sikerül a teljes fiatalítás.
Egyéniben:
Imre Géza (párbajtőr) 6.hely
Szilágyi Áron (kard) 6.hely
Csapatban:
Férfi tőr 15. hely
Női tőr 5. hely
Férfi párbajtőr 2. hely
Női párbajtőr 10. hely
Férfi kard 6. hely
Női kard 6. hely
