Sport

Először nyert egyetemi csapat maratoni-ob-t

Első helyen végzett az ELTE férfi csapata az év legnagyobb hazai futóeseményén, a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maratonon.

A Vasas ötéves győzelmi sorozatát törte meg az ELTE-BEAC keretei között Szabó Gábor (ELTE TTK, 2009-es egyéni OB ezüstérmes) vezetésével készülő hallgatói futókör.

A maraton 67 éves hazai történetében először nyert egyetemi együttes. Az idén 113 éves BEAC klasszikus hagyományait követte a munka és tanulás mellett sportoló Beda Szabolcs, Szabó Gábor és Pach Péter Pál összeállítású csapat, amely végül 8:00:28-as összidővel ért célba. Pach matematikusként az egyetem egyik legerősebb doktori iskolájának hallgatója, így nem csupán formalitás a hazai sportéletnek is szóló üzenet: „Élen a tanulásban, élen a sportban!”

Az egyesület legjobb női maratonistái pedig – Szojka Szilvia (BTK sinológus), Korenovszkij Júlia és Fischer Anita – bronzérmesek lettek a csapat-ob-n. Nem az első országos sikere ez az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub keretein belül működő Sashegyi Gepárdok futókörnek, idén arany- és ezüstérmet szereztek az Ironman OB váltóversenyén (Beda Szabolcs és Szabó Gábor), a BEAC atlétái mögött a 3. helyen végeztek a Maraton-váltón, és ugyanitt az Ultrabalaton váltóversenyén is. Szabó Gábor, a csapat vezetője ebben az évben megnyerte a Ciprus Maratont és – több hazai verseny mellett – az 58 km-es Terep ob-t, amelynek a világbajnokságán is indulhatott.

Visszatérve a Budapest Maratonhoz, a csapatsikerek mellett Beda Szabolcs taktikus versenyzéssel az ob 3. helyét szerezte meg, Szabó Gábor pedig 6. lett. Az amatőr futóközösséget építő csapat mégis arra a legbüszkébb, hogy 25 egyéni maratoni célba érkezővel az ország egyik legnagyobb csapatát vitték ki a Városligetbe. Ahogy a kutatói pályához, úgy a futáshoz sem vezet királyi út, de a példamutatás eredményes, ahogy a legnagyobb egyetemi csapatversenyen, a Szarvasűzők váltófutáson több ezer hallgató előtt szerzett ezüstérem is igazolja. Szabó Gábor így nyilatkozott erről:

„Amatőr klubunk tagjai – kezdők és haladók egyaránt – rendszeresen és szisztematikusan edzenek, elkötelezettek a hosszútávfutás iránt. Ezen a versenyen minden indulónk a legjobbját hozta, és nemcsak az időeredmény szempontjából, hanem hozzáállásban, küzdeni tudásban is. A legjobbak kimagasló teljesítményének jutalma két dobogós helyezés lett. Nagy rang és komoly dicsőség a profi mezőnyben az ilyen helytállás, csakúgy, mint a tanulásban elért sikerek!” – mondta az ELTE-BEAC atlétája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik