Sport

Idegenbeli csapatok napja a MOL Ligában

A magyar-román közös rendezésű MOL Liga pénteki játéknapján a HSC Csíkszereda, a Steaua Rangers és a Fenestela Brasov is idegenben nyert.

Miskolcon a szurkolók gólnélküli első harmadot láthattak, a második húsz percben azonban már nem takarékoskodtak a csapatok: a vendég Csíkszereda előbb Daniel Tranca egyenlő létszámnál, majd Molnár Szabolcs emberelőnyben esett góljával fél perc alatt kétszer is mattolta Budai Krisztiánt.

Nem rendült meg ettől a Miskolc, Martin Saluga emberhátrányból csökkentette minimálisra a hazaiak hátrányát, azonban Molnár második góljával újra megnyugtató előnybe került az erdélyi gárda. Vladimir Dubek ugyan révén ugyan kihasznált egy fórt a JJSE, a vége azonban maradt a 2-3.

 

Mindeközben a Sapa Fehérvár AV19 farmacsapata hiába nyerte meg az első harmadot 2-0-ra a Steaua Rangers ellen, a bukaresti együttes ezt követően öt megválaszolatlan gólt vágott Pleszkán József kapujába (az utolsónál már mezőnyjátékos volt a kapus helyett a jégen), így a román gárda 5-2-re nyert a fehérvári katlanban.

A játéknap harmadik mérkőzésén a Dab.Docler és a Fenestela Brasov egy látványos és fordulatos meccset vívott egymással, ám végül a dunaújvárosi drukkerek csalódottan mehettek haza, ugyanis övéik a záró felvonásban négy gólt is kapva 6-3-as vereséget szenvedtek. Az Acélbikák vereségük ellenére vezetik a bajnokságot.

Eredmények – MOL Liga
Sapa Fehérvár AV19 farm-Steaua Rangers (román) 2-5 (2-0, 0-3, 0-2)
Dab.Docler-Brasov (román) 3-6 (1-1, 2-1, 0-4)
Miskolci Jegesmedvék-HSC Csíkszereda (román) 2-3 (0-0, 2-3, 0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik