Sport

Kárai Tamás aranyérmes az autókrossz Eb-n

Kárai Tamás első lett a touring kategóriában az olaszországi Maggioréban rendezett autókrossz Eb-futamon, ezzel megnyerte a kontinentális sorozatot.

Az orosházi pilóta a sportág történetének első felnőtt magyar Eb-győztese lett.

Az idényzáró olaszországi verseny előtt csak néhány pont előnye volt Kárainak az évek óta legnagyobb ellenfelének tartott cseh Vaclav Fejfárral szemben, így egyértelmű volt, hogy aki nyeri az utolsó versenyt, azé az Eb-cím.

A magyar autóversenyző és gépe, a Fábia a legfontosabb pillanatokban azonban nem hibázott, így az övé lett a trófea.

Kárai Tamás 2000-ben kezdte pályafutását, majd nem sokkal később már bemutatkozott a nemzetközi porondon is. Két évvel ezelőtt közel került az Európa-bajnoki címhez, ám be kellett érnie az ezüstéremmel.

Az elmúlt idényben autót váltott, de az első szezon inkább keserűséget, mintsem sikereket hozott neki a Skoda Fábiával. A technika azonban idővel kiforrott, megbízhatóvá vált, és ennek köszönhetően az idei kontinensviadalon Kárai a tíz futamból ötöt megnyert.

Kárai Tamás és a Fabia:

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik