Németh Ákos Lehel, 27 éves vezető tanácsadó augusztus 28-án Tiszabecsnél, ahol a Tisza eléri Magyarországot nekivágott és napi 40-50 km gyaloglással, összesen mintegy 600 km-t túrázva szeptember 11-én megérkezett a folyó déli határ szakaszához. Az út így egészen pontosan 14,5 napig tartott.
– Mi motivált, miért vág neki az ember egy ilyen hosszú túrának?
Budapesten dolgozom, vezető tanácsadó vagyok egy kormányzati és közkapcsolatokkal, illetve stratégiai kommunikációs tanácsadással foglalkozó cégnél. Ez a munka izgalmas, sok szempontból változatos és kihívásokkal teli, de nagyon távol van azoktól az értékektől, amiketaz ember átélhet és megtapasztalhat egy ilyen túra során. Gondolok itt olyan dolgokra, mint például: kiszakadás a nagyvárosból, a természet közelsége, az egyszerű dolgok tisztelete, más életvitelű emberek megismerése. Annak a felismerésnek a kialakítása másokban, hogy az ember különösebb segítség és közlekedési eszköz nélkül, csupán saját magára és a két lábára hagyatkozva is képes eljutni szinte bárhova, ahova csak szeretne. Amúgy meg nem vagyok az a tengerparton heverésző típus, így a szabadságom eltöltése végett valami különlegeset szerettem volna csinálni.
– Minden teljesítmény túrának vannak holtpontjai. Neked mikor érkezett el?
Érdekes módon rögtön az elején. Az első három nap volt a leginkább kritikus. Ebben az időszakban azt hittem, képtelen leszek teljesíteni a távot. A közel 20 kg-os túrahátizsák nagyon nehéznek bizonyult és estére több helyen is feltörte a vállamat. Minden este igyekeztem ellátni a sebeimet, húzódásokat és minden egyéb sérülést. Általánosságban azért elmondható, hogy többnyire a nap-nap utáni reggeli indulások bizonyultak a legnagyobb feladatnak.
– Felteszem, nem volt zökkenőmentes a séta… Milyen extrém helyzetekbe keveredtél?
Az út során többször kerültem kifejezetten veszélyes helyzetbe. Volt kutyatámadásom. Egy elhagyatott tanyáról kiszaladt nagytestű kutya támadott meg. Éppen zenét hallgattam, így viszonylag későn vettem észre, hogy oldalról felém szalad, ugat és már épp harapni készül. Végül még mielőtt elért volna, gázsprével lefújtam. De a természet is okozott meglepetéseket. Tuzsérnál a Tisza parton húztam fel a sátramat, olyan helyen, ahol folyóparti fák már eléggé rossz állapotban voltak. Ki is volt írva, hogy ott tilos sátrazni, mert életveszélyes. kénytelen voltam a parton aludni, mert a kemping már bezárt és egyéb szálláslehetőséget sem találtam a településen, ezért igyekeztem olyan helyre telepíteni a sátrat, ami kevésbé veszélyes. Reggelre volt néhány nagyobb faág a sátram környékén, így vélhetően csupán szerencsén volt, hogy nem éppen rám estek ezek az ágak az éjszaka folyamán.
– Segítséget kaptál útközben?
Segítséget, támogatást is, meg persze találkoztam értetlen emberekkel is. Egy település határában például egy fiatal roma srác kerékpárral jött velem szembe és amikor mellém ért, le akarta venni a sapkámat. Én elkaptam a sapkámat már éppen megfogó kezét és a lendülettel lerántottam a kerékpárról, ő pedig elvágódott. A probléma az volt, hogy a családja a határban lévő házban lakott, az incidensre azonnal kijöttek. Bemenekültem a környező kukoricásba. Hallottam, hogy szidnak és keresnek, aztán feladták. Én pedig egy kisebb kerülővel folytattam az utamat. De, hogy jót is mondjak: mindig figyeltem arra, hogy legyen nálam ivóvíz, de Szegedtől a határhoz tartva, a túra utolsó napján a töltésen haladva mégis elfogyott a készletem. Nagyon szomjas voltam, de nem mertem a Tiszából inni, ezért igyekeztem kitartani, ameddig csak lehet. Több vadásszal is összefutottam, akik terepjárójukkal haladtak a töltésen, de egyik sem adott vizet. Mindegyik azt mondta, hogy nincs neki. Az egyiknél még láttam is, hogy volt, de nem akartam vitatkozni. Végül egy kismotoros, félmeztelen úr adott néhány korty üdítőt, ami éppen nála volt, illetve egy roma család segített ki, szintén egy kevés vízzel. Az embernek természetes dolog, hogy inni mindig tud, egészen addig, amíg meg nem lepődik, hogy ez nem így van. Néha bizony ilyen egyszerű dolgok is nagy feladatnak bizonyulnak.
– Lesz következő túra?
Lesz, de, hogy mi, az egyelőre legyen titok. Annyit elárulhatok, hogy a táv ugyan nem hosszabb, de a túra más miatt lesz igazán érdekes. Ezen kívül pedig az is elképzelhető, hogy csoportos formában megismételem ezt a Tisza-túrát is jövőre, vagy 1-2 év múlva.
