Sport

A férfi csapat ezüst-, Marosi bronzérmes az öttusa-vb-n

A hölgyek után a férfiak is két érmet szereztek a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

Az öt világbajnokot – köztük a 2009-ben aranyérmes Marosi Ádámot – felvonultató 36-os férfi döntős mezőnyben a magyarok közül csak a már kvótás Kasza Róbert vívott jól, aki holtversenyben harmadikként, 952 ponttal zárt.

A többiek mind 900 pont alatt maradtak. A vetélytársak közül az oroszok remekeltek, az első négy közé három hazai öttusázó került, a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev, egyedüli 1000 pontosként vezetett (1024 pont).

Az Olimpiai Csarnokkal szomszédos uszodában Kasza (2:02.49 perc) ismét kitett magáért, ugyanannyi pontot (1332 pont) gyűjtött, mint a jobb úszónak számító, de a vb előtt betegeskedő Marosi (2:02.39 perc). Demeter 2:02.77 perc (1328 pont) alatt tudta le a 200 métert, Tibolyának (2:09.88 perc) meg kellett elégednie 1244 ponttal.

Csapatban a magyarokon kívül öt válogatott jutott teljes létszámban döntőbe. A bombaerős összeállítású orosz együttes – soraiban a címvédő Szergej Karjakinnal, a 2008-as világbajnok Ilja Frolovval és az idei Világkupa-döntőben második Alekszandr Leszunnal – 6688 ponttal vezetett a 6560 pontos magyarok előtt.

A magyarok jól lovagoltak, különösen Marosi, aki egyedüliként hibátlan pályát ment (1200). Ez csaknem sikerült Demeter Bencének is, az ő lova az utolsó hármas sorozatnál vert le egy akadályt (1180 p), Kasza 1140 pontot gyűjtött. Az egyéni induló Tibolya Péter is szépen teljesítette a pálya első részét, de aztán lova megmakacsolta magát, és sorra hibázott (1088). Hibátlan lovaglásával Marosi feljött a negyedik helyre.

A lövészettel kombinált futást a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev kezdhette az élről, aki a hazai közönség biztatása közepette nem is engedte át másnak az első helyet. Kasza Róbert fél perccel mögötte rajtolt, nyakában az orosz Alekszandr Leszunnal, majd 15 másodperc múlva indult Marosi, nyomában egy harmadik orosz, Ilja Frolov.

Leszun már az első körben megelőzte Kaszát, Marosit pedig Frolov üldözte. Mojszejev és Leszun elhúzott a többiektől, Marosi tartotta a távolságot Frolovval szemben, sőt az utolsó sorozatban jobban célzott, így kezdte lerázni riválisát.

Mindketten befogták Kaszát, majd a célba Marosi biztos előnnyel érkezett be, és a vb-bronzérem mellett olimpiai kvótának is örülhetett. Nagyot futott Demeter Bence, aki hatodik lett, és az egyéni induló Tibolya Péter is, aki nem mellesleg megnyerte a számot, és feljött a 10. helyre.

Csapatban a kiválóan futó oroszok (Leszun, Frolov, Karjakin) 18 ponttal a magyarok elé kerültek, a harmadik Olaszország triója lett.

A magyarok négy éremnél tartanak a vb-n, szombaton Kovács Sarolta és a csapat második lett a női döntőben.

“A gyenge vívás után nem gondolkoztam azon, mi lesz a folytatásban, mert éreztem a versenyt. Sokkal dinamikusabb voltam, mint a selejtezőben, jól bírtam fizikailag, nem viselt meg a vb előtti betegség és kihagyás” – mondta az eredményhirdetés előtt Marosi Ádám. “Aztán életem lovaspályáját mentem. Megvan a kvóta és ez nagyon jó dolog, nagyon boldog vagyok.”

“Ha előre azt mondják, hogy a csapat második, akkor elfogadom, de tegnap és ma is olyan közel voltunk az első helyhez, hogy lehetne már egy kis szerencsénk – nyilatkozta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. “De minden versenyző dicséretet érdemel. Marosi betegség és egy közepes vívás után állt fel, Kasza Robi is jól küzdött, Demeter pedig egyszerűen odaért – őbenne még van bőven tartalék. Immár van két-két férfi és női kvótánk, majd szerzünk melléjük még kettőt, hogy nekem legyen gondom a válogatásnál…”

A vb hétfőn a vegyespárosok vetélkedésével folytatódik.

Eredmény – öttusa-vb
Férfi döntő:
1. Andrej Mojszejev (orosz) 5964 pont (1024, 1340, 1180, 2420)
2. Alekszandr Leszun (orosz) 5944 (976, 1296, 1140, 2532)
3. Marosi Ádám 5924 (832, 1332, 1200, 2560)
…5. Kasza Róbert 5820 (952, 1332, 1140, 2396)
6. Demeter Bence 5816 (784, 1328, 1180, 2524)
…10. Tibolya Péter 5784 (856, 1244, 1088, 2540)
Csapat:
1. Oroszország 17588
2. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence) 17560
3. Olaszország 16956

Ajánlott videó

Olvasói sztorik