Sport

Polgár Judit szenzációs küzdelemben ment tovább

A magyar sakkozó bejutott a legjobb nyolc közé az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű Világkupán.

Polgár hosszabbításban, 4,5-3,5-re győzte le a kubai Leinier Domínguez Pérezt.

Az első két, fejenként 25 perc gondolkodási idejű rapid parti egyformán a világos bábukat vezető játékos győzelmével zárult, és ugyanez volt a helyzet a folytatásban is, ahol már csak 10 perc volt a lépésekre.

Következtek tehát a villámpartik, amelyek közül az első döntetlennel végződött, majd a másodikban a magyar nagymester sötéttel megszerezte a teljes pontot, így végül 4,5-3,5-re diadalmaskodott.

“Voltak már hasonló csatáim a múltban, de azt hiszem, ez volt a legizgalmasabb” – mondta a háromnapos küzdelemről Polgár Judit. “Az elvesztett első mérkőzés után természetesen nem gondoltam a harmadik napra, csak arra, hogy sikerüljön egyenlítenem. Egy hullámzó partiban, kemény harcban, amelyben mindkettőnk szalasztott el lehetőségeket, ez végül sikerült is. A mai napon is változatos volt a csata, szerencsére az utolsó villámjátszmában jól sikerült a megnyitásom, és így végül meg tudtam szerezni a győzelmet. Nagyon fáradt vagyok, de a diadal extra energiát ad a folytatásra.”

A pénteken kezdődő negyeddöntőben az orosz Peter Szvidler lesz a magyar nagymester ellenfele.

“A kilencvenes évek elejétől rengeteget játszottunk egymással, mindenféle időbeosztású partit váltottunk, legalább 30-40-et, így jól ismerjük egymást. Bár tény, hogy már régen találkoztunk legutóbb” – mondta következő riválisáról Polgár Judit. “Ő is jó formában van most, de ma este még nem foglalkozom ezzel, egyelőre élvezem a sikert.”

Eredmény – nyolcaddöntő
Polgár Judit – Leinier Dominguez Perez (kubai) 4,5-3,5 (0-1, 1-0, 1-0, 0-1, 1-0, 0-1, döntetlen, 1-0)
A torna első három helyezettje világbajnokjelölt lesz.

A Vk szeptember 20-ig tart. A magyarok közül már csak Polgár Judit van versenyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik